Kezdőlap Gazdaság 103 milliárd forint a villamosenergia-hálózat fejlesztésére
No menu items!

103 milliárd forint a villamosenergia-hálózat fejlesztésére

A kormány a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, rugalmasabbá tételére 103 milliárd forintot fordít, ez 50 százalékos támogatási intenzitást jelent a cégeknek – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára.

Steiner Attila elmondta, hogy eredetileg ezt a támogatási programot a helyreállítási alap uniós forrásaiból akarták finanszírozni, de mivel elhúzódnak a tárgyalások Brüsszellel, a kormány úgy döntött, hogy ezt előfinanszírozza.

A 103 milliárd forintos keretösszegből támogatásban részesül az átviteli elosztó társaság, a Mavir és a kisebb elosztó társaságok is. A Démász és az Émász fejlesztései körülbelül 35 milliárd forint támogatásban részesülnek, ezek révén 600-700 megawattnyi megújulóenergia-kapacitást tudnak majd a hálózathoz csatlakoztatni.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Émász Áramhálózati Kft. projektjeit bemutató sajtótájékoztatón Steiner Attila elmondta, hogy a mostani, kiélezett geopolitikai helyzetben felértékelődnek a helyben elérhető energiaforrások. Magyarországon az ellátásbiztonság növelésében a villamosenergia-termelés lehet az egyik kiút.

Ehhez azonban helyben megtermelt villamos energiára van szükség, illetve olyan hálózatra, amellyel a villamos energiát a termelési helyekről el tudják juttatni a fogyasztási pontokba.

A lakosság és a kkv-k is elkezdtek érdeklődni a napelem-telepítések iránt, ám ezekhez is szükség van a hálózat fejlesztésére, mivel a megújuló energia termelésében nagy a volatilitás.

Az államtitkár úgy vélte, a hálózat rugalmassá tétele kulcsfontosságú tényező lesz a következő időszakban. A mostani projekt is arról szól, hogyan lehet a hálózat rugalmasságát növelni annak érdekében, hogy ahhoz minél több megújuló energiát termelő egység tudjon csatlakozni.

Czepek Gábor, az MVM-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégcsoporton belül az MVM Démász és az MVM Émász foglalkozik a villamos energia elosztásával, a két társaságnak a magyar elosztó piacon egyharmados részesedése van.

Az MVM által a helyszínen kiadott közlemény szerint az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Émász Áramhálózati Kft. több mint 70 milliárd forint értékben fejleszti hálózatát. A projektekben a Démász által irányított konzorcium 23,266 milliárd forint, az Émász által irányított konzorcium 12,151 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A beruházások a Széchenyi Terv Pluszban a magyar kormány támogatásával meghirdetett, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének (RRF) részeként valósulnak meg. A projektekben egyebek mellett középfeszültségű és kisfeszültségű hálózati fejlesztések és digitális fejlesztések valósulnak meg a két elosztóhálózat területén.

Ezek eredményeként 2026 tavaszáig az MVM Démász Áramhálózati Kft. területén legalább 456 megawattal, az MVM Émász Áramhálózati Kft. területén pedig legalább 238 megawattal nő a hálózatba fogadható új naperőművi termelőkapacitások volumene. (MTI)

 

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.