Kezdőlap Hírek 107 millió forint értékű adomány a Bérestől
No menu items!

107 millió forint értékű adomány a Bérestől

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke. Fotó: MTI/Mónus Márton

107 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a rászorulók támogatására az idén 30 éves évfordulóját ünneplő Béres Alapítvány. Az immunrendszert támogató gyógyszeradományt 12 jelentős, karitatív és egyházi szervezet vezetőinek február 7-én, id. dr. Béres József születésének napján adták át.

Közölték: a Béres Alapítvány megalakulása óta követi azt a szilárd erkölcsi irányt, melyet alapítójának életútja kijelölt: a betegek és rászorulók segítését, hatékonyan és odafigyeléssel. Ennek érdekében hosszú évek óta folyamatosan együttműködik az ország legjelentősebb karitatív és egyházi szervezeteivel, éves rendszerességgel támogatja Béres Csepp adománnyal a betegeket, az időseket, a nehéz sorsú embereket. A mostani, sokakhoz eljutó alapítványi támogatás jelentős fontossággal bír, a mindannyiunkat sújtó gazdasági nehézségek, az egészséget veszélyeztető járványok idején még nagyobb szükség van az odafigyelő, hatékony segítségre – tették hozzá.

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke február 7-én, Budapesten, a Béres Gyógyszergyár székházában 107 millió forint értékű Béres Cseppet adott át a rászorulókat közvetlenül segítő szervezetek vezetőinek. Az adományátadáson országos karitatív és egyházi szervezetek: a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Görögkatolikus Metropólia mellett, a daganatos betegeket segítő szervezetek: A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány, a Magyar ILCO Szövetség, a Magyar Rákellenes Liga, a Rákbetegek Országos Szervezete vettek részt. Az időseket a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége képviselte. Valamennyi szervezettel régi és megbízható kapcsolata van a Béres Alapítványnak, mely nagy segítséget jelent a termékek célba juttatásában.

Az idén ünnepeljük a Béres Alapítvány alapításának 30. évfordulóját. Jóleső érzés a számunkra, hogy ezen emberöltőnyi idő során a vállalt küldetésünkhöz méltó módon nagyon sokat tettünk az emberek szolgálatában, részt vállaltunk az oktatásban, a magyar kultúra terjesztésében, a tehetséggondozásban, és kiemelten a betegek, rászorulók, elesettek segítésében. Gyökereink a Béres Cseppből erednek, érthető, hogy karitatív tevékenységünk középpontjában az emberek egészségének, a betegek gyógyulásának támogatása áll. A mai napon egyrészt a daganatos betegek világnapjára (február 4.) is gondolva, kiemelten figyelünk e súlyos betegségben szenvedőkre, másrészt a mostani járványokkal terhelt időszakban különösen fontosnak tartjuk az idősek és rászorulók segítését. Azok számára, akikhez most eljutnak az adományaink, a napi megélhetés is gyakran problémát jelent, az egészségvédő készítmények megvásárlására a maguk erejéből képtelenek. A Béres-cseppek atyjának születésnapját hogyan is ünnepelhetnénk méltóbb módon?” – mondta Béres Klára az átadás alkalmával.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.