Kezdőlap Hírek 1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el
No menu items!

1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

fotó: pénzcentrum

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szerdán.

A szövetség közleménye szerint az elmúlt napokban számos beszámoló jelent meg az internetes közösségi felületeken a Velencei-tavon tapasztalt halpusztulásról, ezen beszámolókban sok feltételezés és téves információ is volt.

Hangsúlyozták, hogy az elmúlt napokban a MOHOSZ Velencei-tavi kirendeltsége minden rendelkezésre álló erőforrását a szükséges intézkedések végrehajtására fordította, amelyek közül a legfontosabbak a kárelhárítás (elhullott halak összegyűjtése), a kialakult helyzetre vonatkozó információk gyűjtése, az érintett hatóságokkal és szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint a hal- és vízminták gyűjtése és laborokba küldése volt.

Kifejtették, hogy a jelenlegi elhullások szombaton kezdődtek jelentős mennyiségben, majd hétfőn jelentősen mérséklődött a friss elhullások száma, keddre pedig ez a mérőszám még tovább csökkent, tehát jelenleg folyamatosan javulóban van a helyzet.

Az elhullott halak túlnyomó többségét, 99 százalékát az inváziós idegenhonos ezüstkárász kisméretű (8-12 centiméteres, átlag 30 grammos) egyedei tették ki.

Megjegyezték, hogy ezen egyedek jelentős részben ivadék formában a vízgyűjtőről kerültek be, egy korábban már feltárt probléma részeként; az ezüstkárászok mellett darabszámban nagyságrendekkel kevesebb, de tömegében pár százalékot jelentő mennyiségű vegyes korosztályú ponty és compó fajok frissen elhullott példányai is fellelhetők voltak.

Mint írták, az elhullott halfajok összetétele, az elhullások lefolyása és az eddigi vizsgálati adatok alapján feltételezhető, hogy a pusztulás hátterében nagyrészt egy specifikus, kizárólag a kárászféléket – így az inváziós ezüstkárászt – fertőző kórokozó állhat.

A helyszíni vizsgálatok alapján az elhullások összefüggésben lehetnek a halak ívásával, illetve a május elején történt hirtelen lehűléssel – ekkor szűk két napon belül 7 fokot csökkent a vízhőmérséklet (egy héttel korábban pedig ugyanennyivel nőtt a vízhőmérséklet ugyanennyi idő alatt, tehát nagyon gyorsan) – is, amely nagy stresszhatást jelenthetett.

A lehűlés hatására az ívás hirtelen leállhat, amely az ikrás halaknál okozhat elhullást. Ez amiatt történik, mert a lerakásra kész, érett ikrát a halak nem tudják leadni és a bennük maradó ivartermék bomlásnak indul, amely belső “mérgezést” (szepszis) okoz. Feltehetően ez állhat elsősorban a ponty és compó pusztulásának hátterében – sorolták az okokat.

Úgy folytatták, hogy a következtetéseket megerősíti, hogy a vízminőségi paraméterek eddigi vizsgálati eredményei nem mutattak sem oxigénhiányra, sem gázfelszabadulásra utaló tényezőket.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az április 28-án és május 7-én vett vízminták alapján oxigénhiány nem volt a tóban, ahogy az olajszennyezés is teljes mértékben kizárható, így a víz minőségével kapcsolatosan nem találtak problémát.

A hatóságok által vett vízminták elemzése még folyik, azok eredménye a következő napokban várható – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a halegészségügyi vizsgálatok szintén folyamatban vannak, melyek végleges eredményei a laboratóriumok közlése szerint a következő 1-2 hétben várhatóak.

Azt gyakorlatilag teljes biztonsággal ki lehet jelenteni, ha beigazolódnának a specifikus halbetegségre vonatkozó feltételezések, akkor ez az emberi szervezetre nem jelent veszélyt sem kontaktus, sem a hal elfogyasztása esetében – emelték ki.

Aaz összegyűjtött halakat halőreik a telefonos bejelentés alapján rendszeresen begyűjtik, a leadás legjobb módja, ha a zsákba összegyűjtött halakat egy, a bejelentésben meghatározott, lehetőleg (csónakkal vagy autóval) jól megközelíthető helyszínen elhelyezik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.