A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam Kínában - tájékoztatott Varga Mihály.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége elfogadta Csoltó Gábor elnök lemondását, és megbízta Nagy Elek általános alelnököt, hogy a kamara képviseletében eljárjon az új elnök megválasztásáig
A Magyar Reklámszövetség elnöki posztját Gulyás János a Wavemaker Hungary Kft. ügyvezető igazgatója tölti be 2019 és 2021 között - közölte a szövetség.
Legkevesebb hét különböző fajtól származó több mint 85 dinoszaurusz-lábnyomra bukkantak a kutatók a délkelet-angliai Kelet-Sussex megyében, ez a legváltozatosabb és legrészletgazdagabb ilyen típusú leletegyüttes a kréta időszakból, amelyet eddig Nagy-Britanniában találtak.
A német szolgáltató után a svéd távközlési szolgáltató vállalatok is kimondták, hogy nem kívánnak a nemrégiben felmerült biztonsági aggodalmak miatt lemondani a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezéseinek a használatáról
Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október 31-ig lehet fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Nemcsak Oroszországban, hanem a távol-keleti szigetországban, Japánban is óriási népszerűségnek örvendenek a Vlagyimir Putyin képeivel díszített naptárak. A kalendáriumokat árusító üzletlánc közlése szerint az orosz elnök még a legnagyobb japán sztárokat is megelőzi az eladási listán – írja a Guardian.
Az alapvető munkaidő szabályokat az uniós jog tartalmazza, de sok eltérést enged a tagállamoknak. Ezért jelentősek az különbségek. Változó a munkaidő hossza és a megengedett túlmunka mértéke. Az is országonként különbözik, mennyire térhetnek el a kollektív és az egyéni munkaszerződések a jogszabályoktól. Európai körkép.
A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Sajátos tulajdonforma segítségével veszik fel a harcot az egyre dráguló lakásbérleti árakkal Németországban. Se nem magántulajdon, se nem szövetkezeti, még csak nem is állami épületekről van szó - de 10 éve változatlanok a bérleti díjak. És azok is maradnak. A BBC újságírója az egyik Müncheni épület bérlőivel beszélgetett erről az egyre terjedő megoldásról.
Két tűzifa- és egy fűrészáru-kereskedés működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mivel a telephelyeken nem volt nyomon követhető a vásárolt és értékesített, valamint tárolt faanyagok eredete, forgalmazása. A fatermékek szigorú nyomon követését uniós és hazai jogszabályok írják elő annak érdekében, hogy a faanyag kereskedelmi láncból ki lehessen zárni az illegális eredetű faanyagot.
A december elseje óta megvásárolható 2019-es éves országos és megyei e-matricákból 23 ezer darabot értékesítettek a tavaly december első két hetében eladott 19 ezer darabbal szemben - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Közös szakmai vezetés alá vonják a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági cégeket, a Talentis Agro Holding az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari konszernje lesz - írja a Világgazdaság.
a vállalati kultúra manapság igencsak fontos versenytényező, emellett pedig a vezetők, a dolgozók és a cég egész „minőségét”, a róla alkotott képet is erőteljesen befolyásolja
A gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb jövő csütörtökig megkapják a decemberi családi pótlékot, gyermeknevelési támogatást és gyermekgondozást segítő ellátást.
Tudatos pénzügyi döntésekkel a banki költségeken akár több tízezer forint is megspórolható. A legolcsóbb és az igényeknek leginkább megfelelő bankszámla-konstrukció kiválasztása után az egyszerűsített bankszámlaváltásnak köszönhetően az ügyintézés már rendkívül egyszerű.
A közepesnek mondható haltermés ellenére elegendő hal lesz idén az ünnepekre. Az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).
A 2019-re vonatkozó munkaerőpiaci előrejelzés szerint tovább javult a vállalatok szubjektív üzletihelyzet-értékelése a bekövetkezett elmozdulást követően - közölte a Pénzügyminisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) friss kutatásuk eredményét.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek