Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág 2019 - a 4iG jelentős sikerre számít
No menu items!

2019 – a 4iG jelentős sikerre számít

A 4iG Nyrt. előrejelzése szerint a 2019. éves eredménye várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat. A társaság az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményből jutottak erre a következtetésre.

A 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte tájékoztatóját a 2019-re várható IFRS szerinti konszolidált eredményéről.

A  4iG Nyrt. az idei  évet illetően korábban nem tett közzé eredményvárakozásra vonatkozó előrejelzést, az eredmény azonban várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt.

A tájékoztatás szerint a 4iG Nyrt. értékesítési nettó árbevétele várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) mutatója a 4 milliárd forintot, az adózott eredménye a 2,5 milliárd forintot.

Az igazgatóság felhívta befektetőinek, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőinek a figyelmét arra, hogy a tájékoztatással jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, az információk az igazgatóság jelenlegi megítélésén, és nem a társaság auditált éves beszámolóján alapulnak, így azok nem tekinthetőek végleges adatoknak.

A 4iG az előző három év veszteséges működését követően a 2018-as gazdasági évét nyereséggel zárta. A vállalat IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele tavaly 14 milliárd forint volt,  az üzleti eredményességet mutató EBITDA 842 millió forint, 569 millió forinttal emelkedett 2017-hez képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.