Kezdőlap Hírek 37 év után ért partot egy palackposta - hatezer kilométerre a feladóktól
No menu items!

37 év után ért partot egy palackposta – hatezer kilométerre a feladóktól

Japán középiskolások dobták az óceánba 37 éve azt a vizespalackot, amely hatezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra júniusban.

A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a brit Guardian a japán Mainicsi újság riportját.

A kép illusztráció

A gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között.

Utoljára 2002-ben találtak egyet a délnyugati Kagosima prefektúrához tartozó Kikaidzsima szigeten.

Idén júniusban a kilencéves Abbie Graham a hawaii Paradise Park sziklás tengerpartján bukkant egy palackra, melyben japánul, angolul és portugálul kérték a megtalálót, hogy a mellékelt űrlapon lépjen kapcsolatba a középiskolával.

Abbie szeptember elején a kitöltött űrlapot el is küldte a Csosi középiskolának egy rajz kíséretében, amely őt magát és testvérét ábrázolta szusievés közben.

Hajasi Dzsun, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, úgy gondolták, az utolsó palackot Kikadzsimán fogták ki.

Nem hittük volna, hogy még 37 év múlva is felbukkan egy” – tette hozzá.

1985 óta 17 helyen, köztük a Fülöp-szigeteken, Kínában, az Egyesült Államok nyugati partjain és Okinaván is kerültek elő a palackjaik közül.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Hírek

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.