Kezdőlap Gazdaság 3,7 százalékkal nőttek fogyasztói árak
No menu items!

3,7 százalékkal nőttek fogyasztói árak

2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (32,8 százalék), a csokoládéé és a kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 19,6, a tojásé 19,1, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 15,3, a száraztésztáé 13,4, a tejé 11,2 százalékkal csökkent.

A jelentés szerint a háztartási energia 9,0 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 19,3, az elektromos energiáért 3,3, a tűzifáért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A szolgáltatások ára 10,0 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,8, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,8, a sport- és múzeumi belépők 9,5, az üdülési szolgáltatás 9,7 százalékkal drágult, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.

A szeszes italok, dohányáruk ára 5,3, ezen belül a szeszes italoké 5,9 százalékkal emelkedett.

A KSH adataiból kiderül, hogy az állateledelek ára 11,9, a mosó- és tisztítószereké 11,0, a gyógyszer, gyógyáruké 7,3, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal növekedett.

A tartós fogyasztási cikkekért 2,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 10,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 2,3, a szobabútoroké 2,1, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

2024. januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek egy hónap alatt, átlagosan 0,2 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 1,1, a csokoládé és kakaó 1,5, az alkoholmentes üdítőitalok 1,1, a büféáruk 0,7, a péksütemények 0,6, a kenyér 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,4, a kávé 2,0, a tojás 1,5, a baromfihús 1,3, a vaj és vajkrém, illetve a sertéshús 1,2-1,2, a tejtermékek pedig 1,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

A háztartási energia 0,6 százalékkal drágult egy hónap alatt, ezen belül a vezetékes gázért 1,7 százalékkal többet, a tűzifáért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak januárhoz képest, ezen belül a járműjavítás és -karbantartás 1,5, a lakbér, illetve a lakásjavítás és -karbantartás 1,0-1,0 százalékkal.

A járműüzemanyagok ára egy hónap alatt 6,7 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.(MTI)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Hírek

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.

Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma

A Termelői Közösségek Napján az ország különböző régióiból érkezett HÍR védjegyes kiállítók mutatták be termékeiket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.