Kezdőlap Hírek BRFK. Felfüggesztett, bántalmazással gyanúsított rendőrök - életveszélyes sérülés
No menu items!

BRFK. Felfüggesztett, bántalmazással gyanúsított rendőrök – életveszélyes sérülés

Azonnali hatállyal felfüggesztették három fővárosi rendőr szolgálati jogviszonyát, mert azzal gyanúsítják őket, hogy bántalmaztak egy előállított férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta az MTI-t, hogy katonai tanácsa egy hónapra elrendelte a három rendőr letartóztatását.

Közölték, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntett és más bűncselekmény miatt három fővárosi rendőrrel szemben rendelt el nyomozást.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja, és határozottan elítéli a jogellenes erőszak minden formáját, különösen akkor, ha azt hivatalos eljárásban követik el – írta a BRFK, hozzátéve: a nyomozás során mindenben segítik az ügyészségi eljárást.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, katonai tanácsa egy hónapra elrendelte annak a három rendőrnek a letartóztatását, akiket hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Közölték: a rendelkezésre álló adatok szerint a sértettet június 3-án egy sörözőben intézkedés alá vonta a rendőrség, majd előállították az egyik kerületi rendőrkapitányságra. A férfit az előállító helyiségben két rendőr bántalmazta, míg harmadik társuk a bántalmazás során mindvégig jelen volt.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került – tette hozzá a bíróság.

A közlemény szerint a gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság esetén hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás, illetve társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette lehet, és akár 12 évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Hozzátették, az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a gyanúsítottak letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék kitért arra: a nyomozás folyamatban van, a tényállás teljes körű felderítése érdekében számos nyomozási cselekményre van szükség.

A végzés szerint feltehető, hogy a terheltek szabadlábon hagyásuk esetén – akár a lehetséges tanúk befolyásolásával – megpróbálnák az eljárást meghiúsítani, megnehezíteni, és mindhármójuk esetében “alappal lehet tartani attól”, hogy megszöknének vagy elrejtőznének a hatóságok elől.

A törvényszék szerint ezeket kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével lehet elkerülni, ezért egy hónapra letartóztatták a három rendőrt. A végzés nem végleges.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.