Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A legkisebbeket segíti az új Széchenyi-kártya - kedvezményes kamattal
No menu items!

A legkisebbeket segíti az új Széchenyi-kártya – kedvezményes kamattal

A mikro- és kisvállalkozások számára lehetőséget kell adni arra, hogy rá tudjanak fordulni a felpattanás időszakára: erre az olcsó, kamattámogatott hitelek jó eszköznek bizonyulhatnak – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a július elsejével elinduló Széchenyi-kártya újraindítási programról.

Krisán László a Világgazdaságnak elmondta: a gazdaságvédelem után a gazdaság újraindítása a következő feladat. Ennek jegyében minden olyan hitelkonstrukciót megőriztek és átalakítottak, amely bizonyítottan működött, sőt melléjük tettek új elemeket is, végeredményben egy öt plusz két hitelből álló termékportfóliót indítanak el.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke szerint az NHP, az MFB, az Exim programjai és a Széchenyi-kártya program kríziskonstrukciói mint visszatérítendő, de nagyon olcsó, nullás vagy nulla körüli kamattal elérhető hitellehetőségek igazolták, hogy óriási igény van a vállalkozások körében kedvezményes finanszírozási forrásokra.

A legkisebb cégeket kívánják megcélozni, a 300-350 ezres kör hatalmas merítési lehetőséget biztosít számukra.

A vezérigazgató úgy látja, most van egy történelmi lehetőség, amikor az állam meghatározhatja, milyen gazdaságstratégiát tűz ki célul saját maga és a vállalkozások elé.

Krisán László

A folyószámlahitel kétéves, százmillió forintig terjedő, 0,1 százalékos fix kamatozású hitel, amely a napi költségeket fedi le. A 3 éves, 0,2 százalékos fix kamatozású likviditási hitel szabadon felhasználható forgóeszközhitel, ami minden olyan kiadásra felhasználható, amelyre a vállalkozásnak szüksége lehet.

Mindezek mellett a beruházási hitel is a vállalkozások rendelkezésére áll, amely az üzletrészvásárlástól (a generációváltás megvalósítására is lehetőséget kínál) az ingatlanvásárláson és a beruházáson át a gépjármű és egyéb tárgyieszköz-vásárlásra is használható egymilliárd forint összegig, 0,5 százalékos fix kamatozással, akár tízéves futamidőre.

Az agrárberuházási hitel az agrárvállalkozások beruházási igényeinek kielégítésére szolgál. Speciálisan a turisztikai szektor vállalkozásai számára pedig a nullaszázalékos kamatozással, nulla forint kezelési költség és nulla forint bírálati díj mellett érhető el a Széchenyi turisztikai kártya.

Akkor, amikor a kamatok várhatóan emelkedni fognak, ezekkel a hitelkonstrukciókkal a vállalkozás biztos lehet abban, hogy

a teljes futamidő alatt (azaz beruházási hitel esetén akár a következő tíz évben) a felvett hitelének a kamatszintje változatlan marad.

Átalakítják az uniós önerő-kiegészítő hitelt is, amely a 2021-2027-es uniós pénzekhez biztosít önerőt 0,5 százalékos kamattal tíz évre, és rövidesen elindul a Széchenyi-lízingkártya is, szintén fix, 0,5 százalékos kamattal – ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás