Kezdőlap Világgazdaság Minimumadó - PM: az Európai Unió különösen rosszul járhat
No menu items!

Minimumadó – PM: az Európai Unió különösen rosszul járhat

Az Európai Uniót is béklyóba kötheti a globális minimumadó, a bevezetését követően behozhatatlan versenyelőnyre tehet szert a világ többi vezető gazdasági nagyhatalma az EU-val szemben – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert hozzátette: lehet, hogy az európai nagyhatalmak államkasszája eleinte jól jár a minimumadó bevezetésével, de a cégei veszítenek. Az EU-s adójogi szabályozás sajátossága folytán itt szigorú béklyót jelent a minimumadó – hangsúlyozta Izer Norbert.

Mint mondta: az OECD javaslata az utolsó pillanatokban úgy módosult, hogy az egyelőre nem fedné le az anyavállalatokat, az EU-s szabályok azonban erre nem adnak lehetőséget,

így az unión belül szigorúbbak lesznek a minimumadó szabályai, mint a világ többi részén.

Emellett sokan már most abban gondolkodnak, hogy a korábbi adókedvezményeiket milyen támogatásokkal tudnák helyettesíteni; az EU-n belül azonban ezekre az állami támogatásokra is sokkal több megkötés vonatkozik. Így, míg például egy amerikai vagy kínai vállalatcsoport az anyaországban továbbra is korlátozás nélkül kaphat majd jelentős adókedvezményeket többek között a K+F tevékenységére, egy európai vállalat esetében erre nem lesz lehetőség. Hosszú távon a minimumadó jelentős versenyhátrányt, lemaradást a fejlesztésekben és végül a költségvetési bevételekben is nagy visszaesést hoz Európának – magyarázta az államtitkár.

Izer Norbert

Izer Norbert kitért arra is, hogy a nyereségadó, amire a globális minimumadó vonatkozik, a vállalkozásokra rakodó adóterheknek mindenütt csak a töredékét teszi ki. Egy cégnek ugyanis többféle adót kell fizetnie, így például forgalmi adót, a bér után különféle terheket, illetéket, helyi adót. Ebből a nagyhatalmak egyetlenegyet választottak ki, és ráadásul éppen annak az adófajtának emelnék meg a mértékét, amelyik a közmegegyezés szerint a legjobban gátolja a növekedést, az összes többire ugyanakkor nem koncentrálnak. Így válik a káros adóverseny elleni harc az adórendszerek versenyképessége elleni harccá – szögezte le az államtitkár.

Izer Norbert felidézte: július 1-jén 139 ország tárgyalt a globális minimumadóról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kibővített, úgynevezett Inclusive Framework ülésén, amelyen Magyarország az adóelkerülés elleni fellépést határozottan támogatta,

de nyolc másik országgal együtt a minimumadó bevezetésére nemet mondott.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kilenc ellenző valójában csak a jéghegy csúcsa. A 130 ország egyöntetű támogatása helyett pontosabb úgy fogalmazni, hogy ennyien vannak, akik vagy támogatták, vagy nem egyértelműen ellenezték a javaslatot. A nemzetközi közösség ugyanis rendkívüli mértékben törekszik a konszenzusra, ezért sokan éppen az utolsó pillanatokban, különböző fenntartásokkal csatlakoztak az egyezséghez annak reményében, hogy októberig, az OECD következő üléséig még lehetőség nyílik a számukra fontos szempontok érvényesítésére is – mondta.

Magyarország az OECD-javaslat első pillérét, amely az adóztatási jogok újraelosztásáról szól – eredetileg a digitális cégek, mostanra egy szélesebb kör esetében -, egyértelműen támogatja. A minimumadóról szóló második pillérben is partner hazánk mindaddig, amíg az csak a mesterséges adóelkerülési struktúrák visszaszorításáról szól. A valós gazdasági tevékenységből keletkezett profitok esetében azonban más a helyzet: itt az adóztatás minden ország szuverén joga, és egyetlen nemzetközi szervezet sem avatkozhat bele – összegezte Izer Norbert.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jött Trump és bedobta a törülközőt a globális banki klíma-szövetség.

A szövetség, amely egykor több mint 140 tagot foglalt...

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.