Kezdőlap Cégvilág Bővít és edukációval erősít a Mentavill

Bővít és edukációval erősít a Mentavill

Munkahelyeket teremtve bővít és folytatja üzletnyitási stratégiáját, valamint edukációs szerepvállalását az épületvillamossági piac egyik meghatározó szereplője, a Mentavill Kft.

Mentes Zsolt ügyvezető kifejtette: az iparág kulcsfontosságú szervezete, az IMELCO szerint a jövő egyértelműen az okos megoldásoké.

Az építőipar hazai felfutása, valamint a krónikus szakemberhiány, az épületvillamosság kereskedelemben is megváltoztatta az elvárásokat. A felgyorsult munkafolyamatok szorításában a mesterek már helyben és főként kis tételben vásárolva, azonnal igénylik a szükséges termékeket. A felfokozott tempó nagyobb raktárkészletet, szélesebb áruválasztékot és gyorsabb reagálást követel az üzletektől – fejtette ki Mentes Zsolt, az épületvillamossági kis- és nagykereskedelem egyik legnagyobb szereplőjének számító Mentavill ügyvezető igazgatója.

A Mentavill erre válaszul az elmúlt időszakban, négy újabb üzlet nyitásával, teljes országos lefedésre törekedve, huszonkettőre növelte magyarországi üzleteinek számát, jövőre pedig újabb üzletek megnyitását tervezi. Emellett október végén, a cég a székesfehérvári központja melletti legnagyobb áruházát újította fel és bővítette közel a duplájára, 700 négyzetméteresre. A megnövelt eladótérben a korábbinál szélesebb áruválasztékú – kristálylámpa részleggel is kibővült – világítástechnikai bemutatóterem mellett a villanyszerelési termékek kínálata is megnőtt.

Fények. Fenn is lenn is

A 325 fős Mentavill 11,6 milliárdos forgalmának 75 százalékát még mindig a nagykereskedelem teszi ki, a társaság fokozatosan növeli a jelenleg 8 százalékos saját márkás termékek arányát. Amelyek között már az applikációval üzemeltethető fűtőtest, kaputelefon, függönykarnis is megtalálható.

Mentes Zsolt szerint, miközben az online értékesítés ezen a területen, Magyarországon még minimális – mert a szakértői támogatást igénylő vevők csak a már jól ismert termékeket rendelik meg az interneten – a technológiai lépésváltást mégis érezhető már. A kizárólag a családi tulajdonú cégeket tömörítő legnagyobb, független épületvillamossági nemzetközi szervezet az IMELCO éves találkozójának apropóján kifejtette: a nyugat-európai értékesítési adatok már egyértelműen az okos termékek térnyerését mutatják. A nemzetközi trendek követéséhez azonban idehaza nem elég az új termékek bevezetése: a hazai kivitelezők és villanyszerelők naprakész felkészültségére is szükség van. A technológiaváltás érdekében ezért a Mentavill a jövőben a mestereknek indított képzések mellett, több formában is erősíteni kívánja edukációs szerepvállalását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.