Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának
No menu items!

Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának

Vádat emeltek egy felszámolóbiztos – és társai – ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint egy 46 éves nő 2016-ban felszámolóbiztosként járt el egy cég felszámolásánál, a társaság tulajdonát képezte egy budapesti telek és a rajta lévő irodaház. A nő és a vele szerelmi kapcsolatban álló 49 éves férfi elhatározta, hogy áron alul megszerzi az ingatlan.

Tervük szerint a felszámolóbiztos az irodaházat piaci érték alatt értékesíti egy másik cégnek, amelyet egy 40 éves nő képviselt formailag, valójában azonban a férfi irányított. A felszámolóbiztos pályázatot írt ki, de az információkat elsődlegesen a szerelmével osztotta meg, az ingatlan megtekintésére pedig mindösszesen négy órát jelölt ki.

A férfi által irányított cég végül eredményesen pályázott egy szándékosan eltúlzott ajánlattal, azonban a vételárat nem tudta és nem is akarta megfizetni. Színlelt adásvétellel és más csalárd jognyilatkozattal – amellyel a formálisan eljáró 40 éves nő is tisztában volt – a vádlottak elérték, hogy a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga elváljon, így a férfi által irányított cég a második körben csak az épületre pályázott.

A vádlottak célja az volt, hogy a több mint egymilliárd forint értékű irodaházat 160 millió forintért játsszák át, de az ügylet végül meghiúsult, mert a 46 éves nő helyett más felszámolóbiztoshoz került az ingatlan.

A főügyészség csődbűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A vádhatóság egyebek mellett végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakra.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Újabb szabadstrandja lesz Bécsnek

A Duna-sziget és a Neue Donau több mint hatvan kilométeres, szabadon hozzáférhető partszakaszával igazi Eldorádó a fürdőzésre vágyó bécsieknek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések