Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Palkovics: a magyar gazdaság az elsők között állt talpra
No menu items!

Palkovics: a magyar gazdaság az elsők között állt talpra

“A gyors kilábalás a tudás- és munkaalapú válságkezelésnek köszönhető.” Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A sikeres járványkezelésnek köszönhetően Magyarország az elsők között lábalt ki a válságból – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A tárcavezető Az ösztönző állam – a magyar gazdaság újraindítása 2021 címmel rendezett konferencián hangsúlyozta: miközben a becslések szerint a világgazdaság csak 2022 végére éri el a válság előtti teljesítményét, a magyar gazdaságban előállított érték már 2021 második negyedévében meghaladta a válság előtti szintet.

Emlékeztetett arra, hogy az előző év hasonló időszakához képest a második negyedévben 17,7 százalékkal nőtt a GDP, amivel meghaladta a válság előtti mértéket. Ez pedig a harmadik legjobb teljesítményt jelenti az Európai Unió tagállamainak sorában. Szintén erősíti a gazdaságot az unióban a második legmagasabb arányú, 39,8 százalékos beruházási ráta.

A rekordmagas növekedés nyomán pedig jelentősen, a korábbi GDP-arányos 81 százalékról 77,6 százalékra csökkent az államadósság mértéke – fűzte hozzá.

Ugyanakkor – folytatta – a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően 2021 júliusában már 4 millió 692 ezren dolgoztak Magyarországon, vagyis többen, mint valaha.

Ezzel párhuzamos a munkaerőpiac átrendeződött a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányába; például miközben a feldolgozóiparban 4,2 százalékkal csökkent, addig a tudományos műszaki tevékenység területén 11 százalékkal, az infokommunikációban pedig 20 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma – sorolta.

Mindennek nyomán a 4 százalékos munkanélküliségi ráta a hatodik legjobb érték az Európai Unióban – tette hozzá.

A miniszter szerint mindez a tudás- és munkaalapú, vagyis a nem segélyalapú válságkezelésnek köszönhető, aminek a munkahelyek megőrzése, a kiemelt ágazatok és a vállalkozások megerősítése, illetve a családok és nyugdíjak megvédése volt a célja.

A többi között 2020-ban 918 milliárd forintnyi beruházástámogatási program indításáról született döntés, amelynek nyomán közel 2000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, illetve a meghirdetett hitel- és garanciaprogramok leszerződött állománya meghaladta az 5000 milliárd forintot.

A gazdaság-újraindítási akcióterv részei pedig a többi között a 25 évesnél fiatalabbak jövedelemadó-mentessége, a 10 millió forintos kamatmentes kisvállalkozói kölcsön, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a lakásépítés áfatartalmának 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítás-támogatási program és a hitelmoratórium meghosszabbítása – ismertette Palkovics László.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nincs változás, maradt az alapkamat

A tájékoztatás szerint a meghatározó gazdaságok várható kamatpályáit és jövőbeli költségvetési politikáit továbbra is bizonytalanság övezi.

Katona Bence váltja Sipos-Tompa Leventét az MFB élén

Az elmúlt évek során az MFB több olyan programot indított, amely a hazai vállalkozások számára létfontosságú forrásokat biztosított.

100 milliós bírság a GymBeam táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre

A cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt.

A kormány folytatja a szakképzésben oktatók béremelését

Az emelés 24 ezer szakképzésben oktatót érinti. A bérük 2025-ben legalább 705 ezer, de jellemzően 800-950 ezer forint lesz.
Hirdetés

Hírek

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.