Hirdetés
Kezdőlap Hírek Covid - Vád: életeket veszélyeztet a volt francia egészségügyi miniszter
No menu items!

Covid – Vád: életeket veszélyeztet a volt francia egészségügyi miniszter

Több mint 14 ezer veszélyeztetés miatti panaszt nyújtottak be a bírósághoz. Agnes Buzyn volt egészségügyi minisztert meghallgatja a különleges bíróság Kép / Forrás / AFP / STEPHANE DE SAKUTIN / Le Modde

Beidézte a francia igazságszolgáltatás Agnès Buzyn volt egészségügyi minisztert, akit a Covid okozta egészségügyi válság kormányzati kezelésével összefüggésben azzal vádolnak, hogy “életeket veszélyeztet” – erősítették meg igazságügyi források a Le Monde című napilap korábbi értesülését.

A kormánypárti politikust, aki 2020 februárjáig irányította az egészségügyi tárcát, pénteken hallgatja meg a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó, 1999-ben létrehozott francia köztársasági bíróság (CJR).

A járvány kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett az eddig 115 ezer áldozatot követelő járvány kezdete óta. Arra a jogszabályra hivatkoztak, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket meghozni.

Három kormánytagnál tartottak házkutatást

A kilencvenből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján 2020. július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Edouard Philippe
volt miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utóda Olivier Véran ellen.

Ez utóbbi jelenleg is az egészségügyi tárcát vezeti. Közülük egyelőre csak Agnes Buzyn kapott idézést, jóllehet mindhármunknál tartott az ügyészség korábban házkutatást.

Buzyn 2020 február közepén azért lépett ki a kormányból, mert ő lett a kormánypárt polgármesterjelöltje Párizsban a márciusi önkormányzati választásokon, ahol alulmaradt a szocialista városvezetővel, Anne Hidalgóval szemben.

Már több ezer panasz érkezett

A volt miniszter óriási felháborodást váltott ki, amikor úgy nyilatkozott: a tárcától való távozásakor “tudta, hogy a cunamihullám előttünk áll“. Ezt mondta, miközben miniszterként még azt állította, hogy a koronavírus terjedésének kockázata a lakosság körében nagyon csekély. Hozzátéve, hogy ez még változhat. A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt mást állított. Írásban jelezte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is, hogy a koronavírus “potenciális veszélyt” rejt magában.

Francois Molins, a semmítőszék főügyésze elmondta, hogy az eljárás megindítása óta 14 500 további panasz érkezett a CJR-hez a kormányzati válságkezelés ügyében.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.