Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről
No menu items!

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport londoni kutatási részlegének (BofA Global Research) feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja közölte: véleménye szerint az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére, különös tekintettel arra, hogy az infláció továbbra is magas, és egyelőre “küszködős” a forint erősödési folyamata is.

Ebben a környezetben a ház szerint a monetáris tanács még egy 30 bázispontos kamatemelést végrehajthat, 1,80 százalékra emelve az irányadó kamatot.

A BofA Global Research londoni elemzői ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy ezután indokolttá válhat egy esetleges szünet, vagy a kamatemelések ütemének lassítása.

A Bank of America londoni központja. Fotó: Chris Ratcliffe/Bloomberg

A cég várakozása ugyanis az, hogy a negyedik negyedév után mérséklődik az infláció, emellett az eddigi emelések hatásainak is érvényesülniük kell még.

A Bank of America kutatási részlegének szakértői mindemellett azt sem tartják kizártnak, sőt valószínűsítik, hogy az MNB a jelenlegi útmutatáshoz képest még inkább visszafogja a mennyiségi enyhítési ciklust.

A ház londoni elemzői szerint lehetséges, hogy a heti 50 milliárd forintos eszközvásárlásról szóló mostani útmutatás helyett megfelelőbb lenne az áttérés a teljesen rugalmasan meghatározott célösszeg alkalmazására.

Hangsúlyozták: véleményük szerint a legutóbbi nagy eurókötvény-kibocsátás csökkentette annak szükségességét, hogy az MNB rendszeresen jelen legyen az állampapírpiacon.

A BofA Global Research londoni elemzői szerint kedvező lenne a forint szempontjából, ha a magyar jegybank bármilyen módon áthelyezné a szigorítási cikluson belül a hangsúlyt a kamatpolitikáról a mennyiségi enyhítési műveletek kiigazítására, tekintettel arra is, hogy a folyómérleg-folyamatok kedvezőbb irányt vettek.

Hasonló várakozásokat fogalmaztak meg az MNB további pénzügypolitikai lépéseivel kapcsolatban a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői.

Hangsúlyozták: a tizenkét havi magyarországi infláció jelenleg 100 bázisponttal jár az MNB előrejelzése felett, mindemellett a hazai össztermék (GDP) második negyedévi növekedési üteme is elérte a várakozási sáv felső szélét, miután negyedéves összevetésben 2,6 százalékra gyorsult az idei első három hónapban mért 2 százalékról.

Mindezek alapján a Morgan Stanley londoni elemzői azzal számolnak, hogy az MNB az idei GDP-növekedésre és az inflációra szóló előrejelzését egyaránt felfelé módosítja.

A ház ebben a környezetben azt valószínűsíti, hogy a magyar jegybank még egy 30 bázispontos kamatemelést végrehajt, 1,80 százalékra emelve alapkamatát, és újabb 10 milliárd forinttal 40 milliárd forintra csökkenti a heti eszközvásárlási célösszeget.

A Morgan Stanley elemzői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy nem tartják elhanyagolhatónak az ennél kevésbé szigorú monetáris lépések bejelentésének esélyét sem.

A ház két alternatív előrejelzési forgatókönyvet dolgozott ki: az egyikben 15 bázispontos keddi MNB-kamatemelés, a másikban kamattartás szerepel; igaz, hogy a Morgan Stanley az előbbire csak 30, az utóbbira mindössze 10 százalékos esélyt lát.

A ház szakértői ugyanakkor közölték: e rövid távú bizonytalanság ellenére változatlanul a pénzügypolitika szigorítási ütemének lassulásával számolnak, és előrejelzésük az, hogy az MNB a negyedik negyedév egészében 30 bázispontos további kumulatív kamatemelést hajt végre.

A Morgan Stanley londoni elemzői ezt a várakozásukat azzal indokolták, hogy már megjelentek az infláció hazai hajtóerőnek stabilizálódására utaló jelek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.