Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Autóipar. 32 milliárd forintos dél-koreai beruházás Tatabányán
No menu items!

Autóipar. 32 milliárd forintos dél-koreai beruházás Tatabányán

A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.

A beruházás bejelentésén Szijjártó Péter közölte, hogy a 181 munkavállalót foglalkoztató új üzem Európában egyedüliként fog elektromos autók akkumulátoraihoz rézfóliát gyártani.

A cég évente 2,2 millió jármű számára állítja elő a nélkülözhetetlen alkatrészt, amelyből várhatóan Kínába és az Egyesült Államokba is szállítanak.

A miniszter szerint belföldi keresletet is kielégíthet a tatabányai üzem, hiszen az Audi már megkezdte az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és a BMW is árammal hajtott autók előállítására készül Debrecenben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minél több hasonló beruházást kell az erős nemzetközi versenyben elnyernie, hogy az autóipar új korszakában is sikeres lehessen.

Az ágazat – mint mondta –  a magyar ipari termelés 28,8 százalékát adja, termelési értéke tavaly meghaladta a 8100 milliárd forintot, ennek 91,7 százaléka külföldön talál vevőre. A politikus szerint a magyar autóipari teljesítmény idén felülmúlhatja a tavalyi termelési rekordot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kim Dzsong Vu, a Doosan Group európai elnöke és Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete (b-j) a dél-koreai cégcsoport beruházását bejelentõ sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2018. november 7-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Szijjártó Péter üdvözölte egyúttal, hogy Tatabányára rövid időn belül már a harmadik nagy értékű befektetés érkezik, Dél-Korea pedig a legjelentősebb beruházók egyike Magyarországon. A távol-keleti államba irányuló kivitel a tavalyi 500 millió dollárt követően már az idei első 8 hónapban meghaladta a 310 millió dollárt, a kereskedelmi forgalom pedig 54 százalékkal bővült tavalyhoz képest.

A Doosan Group európai elnöke közölte, hogy az évi 50 ezer tonna gyártókapacitású üzem építése még idén elkezdődik, és várhatóan 2019 második felében ér véget.

Jongwoo Kim a beruházástól a cég piaci részesedésének bővülését várja, és arra számít, hogy a tatabányai gyár termékei iránt rohamosan fog nőni a kereslet a következő években.

A vállalat előrejelzése szerint a rézfólia iránti 75 ezer tonnás éves kereslet az elektromos autózás fellendülésének köszönhetően 2025-re 955 ezer tonnára nőhet, a bővülés üteme tehát jelentős, megközelítheti az 50 százalékot évente – számolt be az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás