Hirdetés
Kezdőlap Hírek Átadták az M25-ös autóút északi ütemét - térképpel
No menu items!

Átadták az M25-ös autóút északi ütemét – térképpel

Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi üteme és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások szerdai átadó ünnepségén, Nagytálya közelében.

Mosóczi László kiemelte: a sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról a következő évtized első felére “jócskán 2000 kilométer fölé nő”, a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd.

A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként 7 megyeszékhely több mint 400 ezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul ugrásszerűen. Emlékeztetett: a következő években Eger mellett magas szintű közúti kapcsolatot kap Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg is.

Jelezte: a 2022 utáni időszak fő feladata a legforgalmasabb autópályák kapacitásbővítése mellett a Budapestet elkerülő összeköttetések építése lesz. A kormány a közeljövőben dönthet az Egert elkerülő út előkészítésének útprogramba emeléséről is.

A zölddel jelölt szakasz készült el. Forrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az államtitkár felidézte: a kormány két éve határozott arról, hogy 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordít – nagyobbrészt hazai forrásból – közútfejlesztésre. Ebből mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épül és kiemelt közlekedéspolitikai törekvés a jelenleg csak kétsávos közúton megközelíthető megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi hálózatba.

Az M25-ös autóút északi üteméhez tartozó közel 4 kilométeres rész 8 milliárd forintba került és szerdán délutántól vehetik használatba a közlekedők – az autóút teljes kiépüléséig díjmentesen.

A 15 kilométeres déli ütem munkái tavasz óta zajlanak és várhatóan 2020 nyarára fejeződnek be. Az Eger és az M3-as autópálya összeköttetését megteremtő autóút azonnal érezhető változást hoz a megyeszékhely 52 ezer és a térség mintegy 85 ezer lakójának életminőségében, életlehetőségeiben – jelentette az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás