Hirdetés
Kezdőlap Mozaik „Hazaival” hasít a McDonald's Oroszországban
No menu items!

„Hazaival” hasít a McDonald’s Oroszországban

A Chicago Business Journal tudósítója annak járt utána, hogy az orosz-amerikai kereskedelmi iszapbirkózás kellős közepén, mivel tudott érvényesülni a burger óriás a keleti szuperhatalom területén.

Mint a tudósításból kiderül egészen egyszerűen: ma már 98 %-ban hazai alapanyagból dolgozik. A 98% feliratú kamionjaival is azt üzeni az oroszoknak, hogy a társaság ma már orosz beszállítókat foglalkoztat.

A New Yorki tőzsdén jegyzett gyorsétterem mogul 1990-ben nyitotta meg az első éttermét Oroszországban, és akkor 24 óra alatt 30.000 hamburgert adtak el. Először idén áprilisban kezdett orosz burgonyát vásárolni, később egy egész gyárat megvettek, hogy a saját jól bejáratott krumplijukat tudják gyártatni.

A „Going local”, azaz magyarul „Helyben vagyunk” jelmondatú kampány a jelek szerint eredményes. Ma már 651 oroszországi gyorséttermüket látják el a hazaiból készült, de „mekis” burgonyával. Az oroszországi éttermeik forgalma 6 %-kal nőtt az év utolsó negyedévében, ami azért is kiemelkedő, mert a világ összes McDonald’s étterme csak 1,5%-os növekedést könyvelhetett el idén.

A cikk szerzője Ben Miller megjegyzi, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között egyre inkább eszkalálódó kereskedelmi háború közepette figyelemre méltó az amerikai óriásvállalat sikere, amellyel felül tudott emelkedni a politikai ütésváltásokon. Pedig – mint az újságíró rámutat – máig nincsen könnyű helyzetben, hiszen augusztusban 44 éttermükön ütött rajta az egészségügyi hatóság és bírságolta meg őket törvénysértés címén 86.000 dollárra, igaz, egyiket sem zárták be.

Novemberben egyes orosz törvényhozók vették célba azzal, hogy „idegen ügynökként” kívánták megbélyegezni a vállalatot, mondván, hogy jelenlétével hozzájárul az orosz konyhaművészet hanyatlásához”.

– Mindennek ellenére az orosz lakosság most kezdi megérteni és elfogadni, hogy a McDonald’s egyike a legerősebb oroszországi vállalatoknak – idézi a társaság szóvivőjét az amerikai lap.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás