Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Tízből kilenc magyar saját tulajdonú lakásban él
No menu items!

Tízből kilenc magyar saját tulajdonú lakásban él

Jelenleg a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli Magyarországon. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Az Európai Unió lakosságának 69,8 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban, míg Magyarországon ez az arány 91,3 százalék. Ennél magasabb aránnyal csak két ország előzi meg hazánkat az unióban: Románia 96,1 százalékkal és Szlovákia 92,3 százalékkal – közölte a Duna House az Eurostat legfrissebb adatai alapján.

A saját tulajdonú ingatlanok arányát tekintve Magyarország az uniós rangsorban Horvátországgal osztozik a 3. helyen, mindkét országban mindössze 8,7 százalékos a bérlemények hányada.

Nyugat-Európában jóval kevésbé jellemzőek a saját tulajdonú ingatlanok: Hollandiában 69, Svédországban 64,5, Franciaországban pedig 64 százalék. A német ingatlanállomány alig fele tölti be a saját otthon funkcióját, de ezek aránya 60 százalék alatt van Ausztriában és Dániában is.

A magyarországi adatokkal összefüggésben Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta: a rendszerváltás után nagyon kedvező feltételekkel tudtak egykori bérlakásokat megvásárolni az emberek, ez pedig olyan hullámot indított el a hazai ingatlanpiacon a saját tulajdon birtoklása iránt, ami azóta is tartja erejét.

Hozzátette, az országban szinte mindenki saját otthonra vágyik, beépült ez az ideál a magyar lakáskultúrába.

Benedikt Károly

Az emberek ragaszkodnak a saját tulajdonhoz és a saját vagyon megteremtéséhez, és jelenleg a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli. A fogyasztóbarát hitelek és az állami, otthonteremtési kedvezmények megjelenésével pedig ez a lehetőség még több ügyfél számára vált elérhetővé. Az elmúlt évek jelentős lakásáremelkedése viszont így a magyar lakosság vagyonát gazdagította. Kérdéses azonban, hogy emiatt, mikor alakul ki a Nyugat-Európában megszokott bérleti piac és hozzá a szolgáltatói, intézményi rendszer – fejtette ki Benedikt Károly.

Az elmúlt 10 évet vizsgálva az látható, hogy 2011-2017 között nagyon lassú csökkenés volt tapasztalható Magyarországon a saját ingatlanban élők arányában. Az igazi kiugrást 2019 hozta el, hiszen ekkor jelent meg például a babaváró és a falusi csok is, amelyeket az első igénylők még abban az évben fel is használhattak lakásvásárláshoz – közölte a Duna House.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.