Kezdőlap Hírek Európai Bizottság: kilenc hónapig legyen érvényes a Covid-igazolvány
No menu items!

Európai Bizottság: kilenc hónapig legyen érvényes a Covid-igazolvány

Az Európai Bizottság – tekintettel a koronavírus-járvány kiújulására – javaslatokat tett az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására. Ennek jegyében a többi között január 10-től kezdődően 9 hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét.

A javaslat értelmében a tagállamok nem utasíthatnak el olyan oltási bizonyítványt, amelyet a vakcina utolsó adagjának beadása óta kevesebb, mint 9 hónap elteltével állítottak ki.

Didier Reynders

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ iránymutatását követve, kilenc hónapos érvényességi időt javaslunk, és ezen időszakon túl, a harmadik emlékeztető oltás hiányában, az igazolvány hatályosságát nem ismernénk el” – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos a javaslatokat bemutató sajtótájékoztatón.

Hozzátette: az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához, és a harmadik dózis elérhetővé tételéhez.

A bizottsági javaslat azt is szorgalmazza, hogy az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezőket utazásuk során ne lehessen az Európai Unióban sehol sem alávetni korlátozó intézkedéseknek.

Ugyanakkor igazolás hiányában az érintetteket közvetlenül az érkezés elött, vagy után vizsgálatokra köteleznék.

Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, a testület elnöke kiemelte: a harmadik oltást hat hónappal az első oltássorozat után kell beadatni, mivel ez tartja fenn a beoltottak immunitását. Felhívta a figyelmet, hogy az EU szakügynökségei minden felnőttnek ajánlják az emlékeztető oltást, mert azok magasabb szintű védelmet nyújtanak, így sok halálesetet és kórházi kezelést előznek meg. Azt is bejelentette, hogy a hétvégére mintegy 1 milliárd dózis vakcina lesz elérhető a 27 uniós tagállamban.

Az Európai Bizottság elnöke rámutatott arra is, hogy az EU felnőtt lakosságának egynegyede még mindig nem rendelkezik teljes körű védőoltással. “Mindenkit meg kell győznünk, hogy beoltassa magát” – hangsúlyozta Von der Leyen.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.