Kezdőlap Pénzvilág MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut
No menu items!

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A jegybank kiemelte: a pénzintézetnek immár lehetősége van hitelezési és betétgyűjtési tevékenység végzésére is Magyarországon, hiszen egy másik EU-tagállamban, Litvániában szerzett rá engedélyt.

A határon átnyúló bank üzleti megbízhatósági (prudenciális) és fogyasztóvédelmi felügyeletét a litván és nem a hazai nemzeti bank láthatja el – hívták fel a figyelmet.

Az MNB-t “fogadó országbeli” felügyeletként jelenleg korlátozott jogosítványok illetik meg, e jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor határozottan fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot a felmerülő kockázat, jogsértés gyanúja esetén – húzták alá. E helyzeten nem változtatna az sem, ha a Revolut a továbbiakban az Európai Központi Bank engedélyével nyújtana banki szolgáltatásokat Európa-szerte – tették hozzá sajtóhírekre utalva.

A Revolut betéteseinek a pénzéére a litvániai betétbiztosító (Deposit and Investment Insurance – DII) vállal garanciát, amelynek vagyona jelentősen elmarad az OBA vagyonától – figyelmeztetett az MNB.

A közlemény szerint a globális pénzintézet világszerte 18 millió ügyféllel rendelkezik, ebből több százezret tesznek ki a magyarok.

Az MNB az ügyfelek védelme érdekében határozottan fenntartja azon álláspontját, hogy a Revolut Banknak minél hamarabb itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, tőkeerővel, és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét – erősítette meg a jegybank.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Hírek

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.

Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma

A Termelői Közösségek Napján az ország különböző régióiból érkezett HÍR védjegyes kiállítók mutatták be termékeiket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.