Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe
No menu items!

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

A város a tulajdonában lévő 51 százalékos üzletrészt térítésmentesen adja át az államnak. Fotó: debrecen.hu

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Magyar Levente államtitkár elmondta: ha a város közgyűlése ezt megszavazza január végén, akkor az állami tulajdonlás jó alapot ad Debrecen további fejlődésének a repülőtér fejlesztésén keresztül, és az évtized végére a város még erősebbé válik.

Magyar Levente

Kiemelte, hogy Debrecen ma is fontos helyet foglal el az ország gazdasági, kulturális életében, és nemcsak Kelet-Magyarország, de a régió központja is.

A KKM parlamenti államtitkára szerint ha közösen meg tudják valósítani a repülőtér több tízmilliárd forintos fejlesztési tervét, akkor a reptér regionális szerepe tovább erősödik, és jelentős forgalmat lebonyolító létesítménnyé válik.

Kiemelte, hogy Debrecenben már most is több milliárd euró értékben ruháznak be különböző vállalatok, és hasonló nagyságrendű fejlesztések vannak előkészítés alatt.

Az államtitkár leszögezte: a debreceni választópolgárokra is számítanak abban, hogy a tavaszi belpolitikai döntés után tovább tudjanak haladni ezen az úton.

Papp László, Debrecen polgármestere felidézte, hogy a kormány 2020 februárjában fogadta el Debrecen 2030-ig szóló fejlesztési stratégiáját, amelynek kiemelt része a város nemzetközi repülőtérének fejlesztése. Hangsúlyozta: a stratégia égisze alatt működnek együtt a magyar kormánnyal, azzal a céllal, hogy erősödjön a debreceni repülőtér regionális szerepe, és a régió legnagyobb forgalmú, legmagasabb szolgáltatási színvonalat nyújtó repülőtere legyen.

Papp László

A városvezető felidézte, hogy a debreceni repülőtér az elmúlt években dinamikusan fejlődött, 2012-ben beindult a menetrend szerinti légiközlekedés, 2018-ban 370 ezer fölé emelkedett az utaslétszám, 2019-ben pedig 600 ezer feletti utasforgalmat mértek. A pandémia miatt ez a folyamat 2020-ban megállt, 2021 végén már csak 75 ezer utas volt a repülőtéren. Az idén reményeik szerint az utaslétszám 200 ezer fölé emelkedik – tette hozzá.

A célok eléréséhez a debreceni repülőtér folyamatos üzemeltetési és fejlesztési támogatására van szükség. A kormány az elmúlt években jelentős mértékben biztosított támogatást a repülőteret üzemeltető cég számára – jegyezte meg a polgármester.

Papp László hangsúlyozta, hogy a repülőtéri ingatlan, az ott található létesítmények továbbra is Debrecen önkormányzat tulajdonában maradnak.

A magyar állam a debreceni repülőteret üzemeltető társaságban szerez többségi tulajdont, 51 százalékos részesedést. A repülőteret üzemeltető cégből a város tulajdonában lévő 51 százalékos üzletrészt térítésmentesen adják át, amelyet 2018-ban és 2021-ben vásárolt meg a város.

A város polgárestere hangsúlyozta azt is, hogy Debrecen gazdaságilag és turisztikai értelemben sokat profitál a repülőtér működéséből. Hozzátette, nemcsak Debrecen, hanem Nyíregyháza, Miskolc és a régió más települései is profitálnak a debreceni repülőtér működéséből. A mintegy 3 milliós régió érinti Észak- és Kelet-Magyarországot, a szomszédos határon túli területeket, ezért van létjogosultsága Budapest mellett Kelet-Magyarországon is ilyen típusú repülőteret működtetni.

Papp László elmondta, a régióban most is nagy a verseny, miután Kassa és Nagyvárad is rendelkezik nemzetközi repülőtérrel. Velük versenyezve érték el, hogy 2019-ben a régió legnagyobb forgalmat lebonyolító repülő tere lett a debreceni. Becslésük szerint, ha a stratégiában lévő tervezett infrastrukturális fejlesztések megvalósulnak, akkor 2030-ra 2-3 millió utasforgalmat bonyolító repülőtere lehet Kelet-Magyarországnak Debrecenben.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad be

A magyar piac negyedik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztárába már a Postás előtt is több, összesen hat nyugdíjpénztár olvadt be az elmúlt három évtizedben.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein