Kezdőlap Ingatlan OTP: az év második felétől lassulhat a lakáspiac

OTP: az év második felétől lassulhat a lakáspiac

Tavaly Budapesten az eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára 697 ezer forint volt. Illusztráció: Bigstock

A felfokozott ingatlanpiaci pörgés lassulására számít az év második felében az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok szerint a sokéves emelkedés után reálértéken stagnálnak a lakáspiaci árak.

Valkó Dávid azt mondta, hogy ezt a jelenséget erősítheti a kereslet csökkenése, amelyet az otthonteremtési támogatások egy részének kivezetése és a hitelkamatok emelkedése okozhat.

A piac bizonytalanságát okozhatja a nemzetközi és a magyarországi gazdasági helyzet, a koronavírus-járvány alakulása, illetve az idei országgyűlési választás – tette hozzá.

Közölte, az első háromnegyedévi adatok alapján 2021-ben

az ingatlanárak növekedése reálértéken meghaladhatta a 10 százalékot, a forgalom 15 százalékkal nőtt, az adásvételek száma pedig meghaladhatta a 155 ezret.

Valkó Dávid megjegyezte, az ingatlanok áremelkedése már 2014 harmadik negyedéve óta folyamatos; hiába torpant meg 2020-ban a piac, nem alakult ki valódi válsághelyzet a vírus hatására.

Valkó Dávid

Valkó Dávid a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2021-es tranzakciós adatai alapján rámutatott, tavaly a fővárosban az eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára 697 ezer forint volt, Somogy és Pest megye fej-fej mellett 475 ezer forintos fajlagos árral a második helyen állt, amelyet Hajdú-Bihar megye követett 437-440 ezer forintos átlagos négyzetméter árral.

Példaként említette, hogy a főváros V. kerületében 1 millió 36 ezer forint volt tavaly az eladott lakások átlagos fajlagos ára, az I. kerületben ez az érték 903 ezer, a II. és a XII. kerületben pedig 880-890 ezer forint volt. A megyeszékhelyek közül pedig Debrecen a legdrágább 486 ezer forintos fajlagos árral, amely után 483 ezer forintos átlagos négyzetméterárral Székesfehérvár következik.

A szakember arra is kitért, hogy a tavalyi második fél évben megjelenő, erősödő inflációs félelmek újabb lendületet adtak a befektetési célú vásárlásoknak, amelyek aránya Budapesten 40 százalék felettire becsülhető, vidéken pedig a vevők egyharmada tartozhat ebbe a körbe.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.