Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: tavaly közel 9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek
No menu items!

KSH: tavaly közel 9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek

A múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt. A tavalyi év egészében a bruttó átlagkereset 438 800, a nettó átlagkereset 291 800 forintot ért el, mindkettő 8,7 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A decemberi 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kedvezményeket is figyelembe véve nettó átlagkereset 337 200 forintot ért el, 9,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt  rendszeres bruttó átlagkereset 419 000 forintra becsülhető, szintén 9,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év végi prémiumok 17,6 százalékkal növelték a kereseteket.

A bruttó kereset mediánértéke – amelynél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet – 379 600 forint volt, ez 7,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó mediánkereset 387 600 forintos értéke 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő mutató szerint 370 400 forint volt a decemberi mediánkereset, 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A vállalkozások körében 8,4 százalékos növekedéssel 512 600 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset és 340 900 a nettó, a bruttó medián kereset pedig 378 900 forinton állt. A költségvetési szférában 8,1 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset és 460 100, illetve 306 000 forintra, míg a mediánérték 3,5 százalékos növekedéssel 396 800 forintot mutat.

A feldolgozóiparban 9,0 százalékkal, az építőiparban 8,8 százalékkal nőttek a keresetek egy év alatt és ezzel 524 600, illetve 414 400 forintot értek el. A mezőgazdaságban 11,0 százalékkal nőttek a keresetek 438 200 forintra. A szálláshelyszolgáltatásban és vendéglátásban 16,1 százalékos növekedés ellenére 293 300 forinton állt a bruttó átlagkereset, míg

a legjobban a pénzügyi és biztosítási szektorban illetve az infokommunikáció területén lehetett keresni, ahol 903 200, illetve 835 000  forint volt a bruttó átlag 10,7, valamint 7,6 százalékos emelkedés eredményeként.

Az oktatásban és a humán egészségügyben 11,3 százalékos, illetve 30,8 százalékos növekedéssel 441 000, illetve 603 100 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A közigazgatásban 507 100 forint volt a bruttó átlag 7,2 százalékos növekedés eredményeként.

A tavalyi év január-decemberében a bruttó átlagkereset 438 800, a nettó átlagkereset 291 800 forintot ért el, mindkettő 8,7 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 300 500 forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás