Kezdőlap Világgazdaság Londoni elemzők: több százmilliárd dollárt veszíthet Oroszország
No menu items!

Londoni elemzők: több százmilliárd dollárt veszíthet Oroszország

Az ukrajnai invázió retorziójául bevezetett súlyos szankciók miatt Oroszország már az idén több százmilliárd dollárt veszíthet, és több hellyel lejjebb kerülhet a világ legnagyobb gazdaságainak listáján – vélik londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics friss tanulmányában megállapítja, hogy a háború és különösen az arra válaszul bevezetett nyugati szankciók máris komoly gazdasági és pénzügyi válságot okoztak Oroszországban. A ház szerint ennek egyik azonnali velejárója lesz az orosz gazdaság súlyának jelentős csökkenése a világgazdaságon belül.

Neil Shearing

Neil Shearing, a Capital Economics főközgazdásza az általa összeállított elemzésben közölte: a cég számításai szerint az orosz hazai össztermék (GDP) a tavalyi év egészében megtermelt 1650 milliárd dollárról az idén 1400 milliárd dollárra csökken, és így az orosz gazdaság a világ legnagyobb gazdaságainak rangsorában a 2021 végén elfoglalt 11. helyről a 14. helyre csúszhat vissza.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy Oroszország – Ukrajnával együtt – a hidegháború vége óta eltelt három évtizedben sem tudott ugyanolyan mértékben felzárkózni az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-szintjéhez, mint a térségbeli országok közül Magyarország, Csehország és Lengyelország, sőt még inkább lemaradt az amerikai jövedelmi szinttől.

A szakértő szerint ha Oroszország áttérne a liberális piacbarát politikára, akkor ismét bekerülhetne a világ tíz legnagyobb gazdasága közé, de ehhez teljes körű gazdasági és intézményi reformokra lenne szükség.

Az ukrajnai háború és Oroszország lekapcsolódása a nyugati a kereskedelmi és pénzügyi rendszerekről azonban sokkal valószínűbbé teszi, hogy Oroszország gyorsuló ütemben sodródik az elszigetelődés és az autarkia felé – áll a Capital Economics  tanulmányában.

A ház szerint ennek következményei között lesz a még gyengébb GDP-növekedés, és az, hogy Oroszország a 2050-ig tartó előrejelzési távlatban még lejjebb kerül a világ legnagyobb gazdaságainak rangsorában.

Az orosz gazdaság felzárkózására más nagy londoni házak hosszú távú előrejelzései szerint is lett volna esély az ukrajnai háború és a nyugati szankciók nélkül.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumainak sorrendjéről a dollárban, folyó áron számolt nominális hazai össztermék alapján.

A CEBR londoni elemzői a legutóbbi, december végén – vagyis az ukrajnai háború kitörése előtt két hónappal – összeállított rangsorukban még derűlátó prognózist adtak az orosz gazdaság kilátásaira. A WELT 2022 szerint az orosz gazdaság – amely a CEBR számítási módszertana alapján akkor a 12. helyen állt – 2036-ra a világ tizedik legnagyobb gazdaságává válhatott volna, ha sikerült volna üzembe helyezni az Oroszország és Németország között kiépített Északi Áramlat 2 földgázvezetéket, és ha el lehetett volna kerülni az Oroszország elleni további szankciókat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Hirdetés

Hírek

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...