Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők szerint már a kanyarban van a kétszámjegyű infláció
No menu items!

Elemzők szerint már a kanyarban van a kétszámjegyű infláció

Megérkezett a háború okozta ársokk: a márciusi, vártnál mérsékeltebb infláció után a jóval magasabb áprilisi áremelkedés általános meglepetést okozott az elemzők körében, akik már a korábban feltételettnél magasabb és tartósabb inflációra számítanak a továbbiakban.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az éves maginfláció 10,3 százalékosra emelkedett a márciusi 9,1 százalékról.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője hangsúlyozta: a háború okozta ársokk március helyett áprilisban érkezett meg. Míg a márciusi adatközlés kellemes meglepetésre viszonylag mérsékelt gyorsulást jelzett, addig az áprilisi infláció drasztikus emelkedésről számolt be. Az 1,6 százalékos havi áremelkedéshez hasonló dinamika legutóbb a 2012-es áfaemelés idején volt.

Az áremelkedés rendkívül széles körű és egyre inkább erősödő inflációs nyomás következménye, amelyet elsősorban az Ukrajnában zajló háború geopolitikai és világpiaci következményei generálnak.

A következő hónapokban Virovácz Péter várakozásai szerint tovább erősödik az infláció, hamarosan már a fő inflációs mutató is eléri a kétszámjegyű értéket.

Még az árstop intézkedések fenntartása esetén is könnyen lehet, hogy 11 százalék felett tetőzik az infláció valamikor a harmadik negyedévben. Az év egészét tekintve így várhatóan már kétszámjegyű lehet az átlagos mutató.

Az elemző szerint könnyen lehet, hogy már a májusi kamatemelés során magasabb tempóra vált a jegybank, és az eddigi 30 bázispont helyett legalább 50, de akár 75 bázispontos emelést hajt végre az irányadó egyhetes betéti kamaton.

Nagy János

Kijózanító adatnak minősítette az áprilisi inflációs mutatót Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője. Ahogy a márciusi adatok elmaradtak a várakozásoktól, a mostaniak masszívan meghaladták azokat – tette hozzá. A háború inflációs kihatásai és a forint sérülékenysége miatt jelentkező árnyomás inkább a negyedik hónapban érvényesült.

A munkaerőpiac továbbra is szűkül, ami masszív bérnyomást eredményez. Az elmúlt hónapokban bekövetkezett fiskális expanzió is teret enged a vállalatoknak a további korrekcióra. Emellett kínálati oldalon a tavaly ősszel megemelkedett energia- és nyersanyagárak mellé a korábban vártnál is magasabb olajár lépett be extra tényezővé.

A kilátásokat illetően továbbra is jelentős a bizonytalanság: kérdéses az árlimitek sorsa, amelyek meghosszabbítása a megemelkedett inflációs periódus elnyújtását eredményezi. Az árdinamika rövid távú megfékezéséhez elengedhetetlen lenne a forint erősítése. A szakértő szerint az átfogó mutató jövő év végén térhet vissza a tolerancia sávba és az inflációs cél elérése várhatóan csak 2024-ben következhet be.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének az élelmiszerárak és a tartós cikkek árainak a várakozásoknál lényegesen nagyobb áremelkedése okozta a meglepetést.

A következő hónapokban az átárazások miatt tovább emelkedhet az infláció, ami az árkorlátozó intézkedések nélkül szerinte elérhetné a 14-15 százalékot. A vártnál jóval szélesebb körű, és meredekebb áremelkedések hatására a Magyar Bankholding az idei inflációs várakozását 9 százalék közelébe emeli, de az infláció ennél magasabb is lehet, amit a globális alapanyag-, nyersanyag-, alkatrészhiány, a nemzetközi szállítási árak elszállása és a globális energiaválság okoz – hangsúlyozta a szakértő.

Az árkorlátozások fenntartása jelentős ársokkot előzhet meg, míg esetleges fokozatos, vagy teljes megszűntetése igen jelentős felfelé mutató kockázatot jelent – tette hozzá.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is előre bocsátotta, hogy az éves áremelkedés áprilisi mértéke bőven meghaladta a 9 százalék körüli piaci várakozásokat. A maginfláció még gyorsabb ütemben nőtt – emelte ki.

A magas energia- és nyersanyagárak továbbra is felfelé húzzák az iparcikkek árát, és a szolgáltatásoknál is az előző évekhez képest gyorsabb az áremelkedés üteme. Az inflációs nyomást okozó folyamatok továbbra is fennállnak, vagyis az ellátási láncokban kialakult problémák, magas nyers- és energiaárak, illetve az Ukrajnában zajló háború a jövőben is felfelé húzzák az árakat – fogalmazott a szakember.

A K&H Bank szakembere szerint az idén 9,5 százalékos éves átlagos inflációra lehet számítani. 2023-ban már lassulás várható, ennek eredményeként 5 százalékos szint közelébe csökkenhet az éves átlagos áremelkedés üteme, vagyis 2023 végéig sem éri el a jegybank a 3 százalékos inflációs célját.

Molnár Dániel

Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője szerint is negatív meglepetést jelent, hogy az áremelkedés ütemének gyorsulása meghaladta a várakozásokat. Az üzemanyagár-stop ellenére az üzemanyagok áremelkedése ismét gyorsult, bekerült a bázisba viszont a dohánytermékek tavalyi jövedékiadó-emelésének hatása, így ez a termékkör már visszafogta az áremelkedést. Az áremelkedést táplálja az ellátási láncok szakadozása, a gyenge forintárfolyam, illetve a dinamikus béremelkedés is.

Molnár Dániel szerint is tovább gyorsulhat az áremelkedés a következő hónapokban, a kétszámjegyű infláció szinte biztosan bekövetkezik Magyarországon. Erre a kormányzati intézkedések – az árstopok – nélkül már márciusban, de áprilisban biztosan sor került volna.

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy uniós összehasonlításban a magyar inflációs adat egyáltalán nem kiemelkedő, az előzetes adatok alapján az eurózóna 5 tagországában, köztük Szlovákiában is magasabb áremelkedést mértek, a régiós országok közül Csehországban is, de a márciusi adatok alapján a lengyel és a román áremelkedési ütem áprilisban is gyorsabb lehetett a magyarországinál.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések