Hirdetés
Kezdőlap Hírek Németországban a hidrogén lehet az új dízel
No menu items!

Németországban a hidrogén lehet az új dízel

A Mireo Plus H hidrogénvonat. Kép forrása: Siemens Mobility

Németországban a hidrogénalapú technológiát a vasúti közlekedésben is egyre szélesebb körben alkalmazzák: a Siemens Mobility bejelentette, hogy hét hidrogénüzemű vonat legyártására kapott megbízást a Berlin-Brandenburg nagyvárosi régió hálózatához.

A Siemens Mobility közölte: a Niederbarnimer Eisenbahn vasúttársaságtól kapott megbízást hét Mireo Plus H vonat szállítására. A kétkocsis járművek üzemanyagcellákat és lítiumion-akkumulátorokat használnak majd, és a tervek szerint 2024 őszén állhatnak forgalomba.A megrendelés egy 10 éves, 2034-ig tartó szerviz- és alkatrész-szerződést is tartalmaz.

A Siemens Mobility – amely a Siemens ipari óriáscég különállóan vezetett vállalata – bejelentése szerint a vonatok “teljesen CO2-kibocsátásmentes mobilitást” biztosítanak majd, és 160 kilométer/órás végsebességűek lesznek.

A cég korábban azt közölte, hogy a Mireo Plus H hatótávolsága 600 és 1000 kilométer között van. “A dízelről hidrogénre való áttéréssel a Heidekrautbahn mintegy hárommillió kilogrammal csökkenti éves CO2-kibocsátását, és 1,1 millió liter gázolajat takarít meg” – részletezték.

A hidrogénüzemű vonatok bevetése a hálózaton egy közös kísérleti projekt része, amelyet Berlin és Brandenburg tartományok, valamint a szövetségi kormány finanszíroz.

A Nemzetközi Energiaügynökség által “sokoldalú energiahordozóként” jellemzett hidrogénnek sokféle alkalmazási területe van, és számos iparágban, köztük a közlekedésben is felhasználható.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint a vasút “az egyik leginkább energiatakarékos szállítási módot” képviseli. Az IEA adatai szerint a világ motorizált személyszállításának 9 százalékát és a teherszállítás 7 százalékát, de a közlekedési energiafelhasználás mindössze 3 százalékát teszi ki.

Ugyanakkor a vasút nagymértékben támaszkodik a kőolajra is, amely 2020-ban az ágazat teljes energiafogyasztásának 55 százalékát tette ki. Az IEA forgatókönyve szerint – amely alapján 2050-re nettó zéró energiafelhasználású rendszer jön létre – a vasút olajfelhasználásának az évszázad közepére “majdnem nullára” kellene csökkennie.

A Siemens Mobility egyike azon vállalatoknak, amelyek hidrogénnel működő vonatokon dolgoznak. A többiek közé tartozik az East Japan Railway és az európai vasúti gyártó Alstom. Ez utóbbi már szállított utasokat Németországban és Ausztriában hidrogénvonatokon. (CNBC)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...