Kezdőlap Pénzvilág Augusztusban folyamatos volt a banki hitelkamat-emelés
No menu items!

Augusztusban folyamatos volt a banki hitelkamat-emelés

Két hét alatt valamennyi nagybank drágított a hitelein azt követően, hogy az MNB 10 százalék fölé vitte az alapkamatát. Most főleg a személyi kölcsönök voltak soron, amelyekből már az olcsóbbakért is többet kell fizetni a jegybanki kamatnál. A lakáshiteleknél pedig általánossá vált a 8 százalék feletti THM – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

A Magyar Nemzeti Bank július végén emelte 10 százalék fölé, 10,75-re az alapkamatát. A bankok nem kapkodták el a választ, augusztus elsején nem volt tömeges hiteldrágítás, de aztán jöttek sorban a kamatnövelések egymás után. A hónap első felében végül valamennyi nagybank hozzányúlt a hiteleihez. Ezúttal főleg a személyi kölcsönök voltak soron. Itt szinte minden nagy pénzintézet emelt, nem is kis mértékben.

Ennek hatására újra általánossá vált, hogy ezeket a hiteleket a jegybanki alapkamat fölötti áron lehet csak megkapni. Mostanra csupán nagyon ritka kivétel maradt a 10,75 százalék alatti teljes hiteldíj mutató (THM). Jellemzően 13-14 százalék felett kezdődnek a nagyobb bankok személyi hitel ajánlatai.

A régebben szokásosnak mondható elsejei kamatemelésekhez már nem ragaszkodnak a bankok, pedig ez augusztusban még hétfőre is esett. A személyi kölcsönök mellett a lakáshiteleknél is volt több hóközi drágítás. Ennek nyomán elbúcsúzhatnak az igénylők a 8 százalék alatti THM-ektől, még magasabb jövedelemmel is itt kezdődnek az ajánlatok – írja elemzésében a Bank360.hu.

A nagybankoknál így emelkedtek tovább a kamatok az augusztus elsejei drágítások után:

A CIB Bank a személyi kölcsönök feltételeit módosította az alábbiak szerint:

  • nettó minimálbér jóváírásának vállalása esetén 1 százalékponttal,
  • havonta legalább 250 ezer és 450 ezer forint jövedelem vállalása esetén 1,50 százalékponttal (utóbbinál 7 millió forintos hitelösszegig),
  • havi nettó 450 ezer forintos jövedelem igazolása és legalább 7 millió forint hitelösszeg igénylése esetén 2,50 százalékpont volt az emelés mértéke.

Az ügyleti kamat a módosítás után 10,95 és 15,95 százalék között van, a legkedvezőbb kamat eléréséhez legalább 450 ezer forintos jövedelem szükséges, a felvett hitelösszegnek pedig el kell érnie a 7 millió forintot.

Az Erste Banknál az igazolt jövedelemtől és az igényelt hitelösszegtől függően eltérő, hogy mennyivel emelkedtek a személyi hitelek kamatai:

  • legalább 200 ezer forint jövedelem mellett 0,70, 0,80 és 2 százalékpontos az emelés, függően a felvett hitelösszegtől,
  • 300-399 ezer forintos jövedelem között 0,50 – 1,70 százalékpontos az emelés mértéke,
  • 400 ezer forintos jövedelem felett pedig 0,50 – 2 százalékpont.

Az emelés egyaránt vonatkozott a szabad felhasználású és a hitelkiváltásra felvehető kölcsönökre is. Az elérhető ügyleti kamat 12,99 és 15,79 százalék között alakul.

Szintén emelt az Erste a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatán, amit a jövedelem és a hitelösszeg mellett a választott futamidő is befolyásol. Az emelés mértéke 0,50 – 2,55 százalékpont között változott, így az ügyleti kamat 13,19 és 20,08 százalék közé esik. A legolcsóbb kamat eléréséhez a fogyasztóbarát hitelnél legalább 250 ezer forint nettó jövedelemre, 8-10 millió forint közötti hitelösszegre és 66-84 hónap közötti futamidőre van szükség.

Egyforma mértékben emeltek augusztus 15-től a személyi hitelek kamatain a Magyar Bankholding tagbankjai, az MKB Bank és a Takarékbank. A kamatnövelés mértéke a jövedelemtől függ és 1-2 százalék között van:

  • 150 ezer forintos jövedelem felett 1 százalékpont, legalább ekkora összeg jóváírásának vállalása mellett 1,50 százalékpont,
  • 350 ezer forintos jövedelem felett 2 százalékpont, legalább ekkora összeg jóváírásának vállalása mellett szintén 2 százalékpont,
  • 600 ezer forint jövedelem felett 1 százalékpont, legalább ekkora összeg jóváírásának vállalása mellett szintén 1 százalékpont.

A legkedvezőbb ajánlathoz 600 ezer forint jóváírás vállalása szükséges, így az ügyleti kamat 9,99 százalék az MKB és a Takarékbank esetén is. A 150 ezer forintos jövedelem 16,99 százalékos kamathoz elegendő az augusztus 15-ei módosítás után.

A fogyasztóbarát személyi kölcsön kamata 2 százalékponttal lett magasabb, 14,99 százalékos kamattal érhető el.

A Raiffeisen Bank is emelt a személyi kölcsönök kamatán. A standard kamat 1,50 százalékponttal, 19,45 százalékról 20,95 százalékra nőtt, emellett az alábbi változások történtek:

  • aktív számlahasználattal (legalább négy tranzakció) minimálbér érkeztetése, valamint 250 és 450 ezer forint feletti jövedelemnél is 1 százalékpont volt az emelés mértéke,
  • az új ügyfelek által igénybe vehető kölcsönöknél pedig 1,50 százalékpont.

A legkedvezőbb, 12,95 százalékos ügyleti kamatot aktív számlahasználattal és legalább 450 ezer forintos jövedelemmel lehet igénybe venni.

Az UniCredit Banknál a standard kamat mértéke nem változott, az továbbra is kereken 18 százalék. A többi, jövedelemhez, igényelt hitelösszeghez és a hitelfedezeti biztosításhoz kötött személyi kölcsön kamata 0,05 és 2,50 százalékpont közötti mértékben emelkedett, és ezeket lényegesen olcsóbban is meg lehet kapni az egyes esetekben. A legkedvezőbb elérhető kamat így 10,80 százalék. Havi 150 ezer forintos nettó jövedelem jóváírása esetén a legkedvezőbb elérhető kamat 11,93 százalék, ehhez 6-10 millió forint közötti hitelösszeget szükséges felvenni és hitelfedezeti biztosítást is kell kötni. 250 ezer forintos jövedelemmel 11,84 százalék az elérhető legalacsonyabb kamat, 400 ezer forinttal pedig 10,80 százalék.

A sort egyébként augusztusban még a K&H Bank nyitotta a személyi kölcsönöknél, amikor havi nettó 300 ezer forint jövedelem alatt 1,41 százalékpontot drágított, így az ügyleti kamat 17,40 százalékra módosult. A havi nettó 300 ezer forint feletti jövedelmű igénylőknek pedig 3,21 százalékponttal emelkedett a kamat, 15,20 százalékra – emlékeztetett rá a Bank360.hu.

A legnagyobb bank a jelzáloghitelei kamatán emelt

Az OTP Bank augusztus 15-től a jelzáloghitelek feltételein módosított. A növelés mértéke kamatperiódusonként eltérő volt:

  • az 5 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 1 százalékponttal,
  • a 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 0,75 százalékponttal,
  • a 20 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 0,39 százalékponttal emelkedett.

A módosítás érintette a lakásvásárlásra, építkezésre, lakás- és egyéb hitel kiváltására felvehető kölcsönöket, emellett a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is.

Az UniCredit Bank a személyi kölcsönök mellett a jelzáloghitelein is módosított. A 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamat 0,15, illetve 0,70 százalékponttal emelkedett, a fix kamatozású lakáshitelek és szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata pedig a választott futamidőtől függően 0,15-0,50 százalékponttal.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.