Hirdetés
Kezdőlap Hírek Százmillió forintot kértek egy miniszter lefizetésére, letartóztatták őket
No menu items!

Százmillió forintot kértek egy miniszter lefizetésére, letartóztatták őket

Befolyással üzérkedés miatt tartóztattak le két férfit, aki a gyanú szerint a legfőbb ügyészre és egy miniszterre hivatkozva próbált egy cégjogi vitában vállalkozóktól több mint százmillió forint értékben kenőpénzt szerezni – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Egy gazdasági társaság üzletrészeinek tulajdonjogát érintő jogvita alakult ki év elején, és – a gyanú szerint – az érintettek ismerő három férfi elhatározta, hogy az üzleti érdekellentétet kihasználva a cégvezetőktől pénzt szerez.

Egyikük júliusban úgy mutatta be társát az egyik cég tulajdonosának, mint aki bizalmi kapcsolatban van egy miniszterrel. Később már azt állította, hogy egyeztettek a miniszterrel, akinek a közreműködésével el tudnak érni megfelelő változtatásokat a cégbírósági nyilvántartásban. Az elkövetők az ügyintézésért 50 millió forint készpénzt és 50 millió forint értékű részvényt kértek azzal, hogy a pénzt a miniszternek kell átadniuk, míg a részvények a miniszter érdekkörébe tartozó cégekhez kerülnének. Egyikük azt is közölte a cégvezetővel, hogy ha nem teljesít, a miniszter el fogja lehetetleníteni mindkét cégtulajdonost. Augusztusában a harmadik elkövető a vállalkozónak már azt állította, hogy bizalmi kapcsolata révén kétmillió forintért a legfőbb ügyésznél eléri, hogy a cégvitával kapcsolatos büntetőeljárás is az ő érdekeiknek megfelelően alakuljon.

A hivatalos személyekkel fennálló kapcsolatukra valótlanul hivatkozó férfiaknak nem volt lehetőségük a cégbírósági és a büntetőeljárás befolyásolására, ám ennek látszatát fenntartották a vállalkozók előtt.

Augusztus 26-án két elkövető ötmillió forint előleget vett át a cégjogi vita jogellenes befolyásolása céljából az egyik vállalkozótól, de a nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség közreműködésével tettenérték őket.

Az ügyészség a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt folyó nyomozásban lefoglalta a vesztegetési pénzt, a három férfi gyanúsítottként hallgatta ki, majd indítványozta letartóztatásukat. A bíróság két elkövető letartóztatását, a harmadiknak pedig a bűnügyi felügyeletét elrendelte – közölték.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.