Kezdőlap Gazdaság Kárpótlási jegy-kálvária. Lesz-e még érték a fel nem használt papírokból?
No menu items!

Kárpótlási jegy-kálvária. Lesz-e még érték a fel nem használt papírokból?

Sajnos egyre kevesebb olvasó számára ismert, hogy nemcsak volt, hanem jelenleg is létezik a kárpótlási jegy, amelyet harminc évvel ezelőtt vezettek be a Budapesti Értéktőzsdére. A kérdés: mi lett, mi van vele?

Tavaly ünnepelhettük a kárpótlási törvény (1991. évi XXV. törvény) megalkotásának 30. évfordulóját. Az első 15 év rendkívül mozgalmas volt a kárpótlási jegy, e sajátos értékpapír történetében, ám a következő másfél évtized a kelleténél is csendesebben telt.

Az állampolgároknál lévő kárpótlási jegyek felhasználására, beváltására utoljára 2006 decemberében volt lehetőség, amikor az állam Mol-részvények cseréjére adott lehetőséget a jegytulajdonosoknak.

Azóta csak tervek láttak napvilágot a kárpótlás lezárására és a még piacon lévő jegyek bevonására. Korábban, a Gyurcsány-kormány idején, vagy később, 2013-ban, amikor egy jegytulajdonos perbe hívta az államot a kárpótlási jegyek felhasználhatóságának hiánya miatt. Az első bírósági tárgyaláson az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogi képviselője elmondta, hogy a kárpótlási jegy ügyében általános rendezés készül, ezért a per felfüggesztését kérte.

Sajnos sem Gyurcsány Ferenc, sem az NFM képviselőjének ígérete sem teljesült. A perről szóló híradás ide kattintva olvasható.

A kárpótlás lezárása a költségvetés számára nem jelentene túlzott terhet, mert a 2010-es kormányváltás átadás-átvételi jegyzőkönyvében az akkor még állampolgároknál lévő jegyek értéke a Magyar Nemzet tudósítása szerint mintegy 4 milliárd forint volt. Azóta történt kibocsátás a holokauszt túlélői számára, ám – szintén sajtóhírek szerint -, ennek a mennyiségnek a zömét életjáradékra váltották a jogosultak, azaz nem növelte érdemben a 2010-ben rögzített mennyiséget.

A várható beváltási hajlandóság meghatározásánál azt érdemes még figyelembe venni, hogy az értékpapírok dematerializálása során a kárpótlási jegyek is értékpapírszámlára kerültek, de ezt hozzávetőleg, mindössze 500 millió forint értékben kezdeményezték a jegytulajdonosok.

Értékpapírpiaci szakértők szerint egy újabb felhasználási lehetőség megnyílásakor döntően az értékpapírszámlákon lévő mennyiséggel érdemes kalkulálni, a fizikai jegyek többsége valószínűleg elkallódott, a tulajdonosok sem tartják már számon.

A kárpótlási törvény rögzíti a felhasználási lehetőségeket. Ezeket a lehetőségeket nem módosította a jogalkotó, de gyakorlatilag nem működnek, illetve az időközben végrehajtott dematerializáció miatt ellehetetlenült.

Az állam jelenleg is értékesít állami javakat (A NAV és a MNV Zrt.) is üzemeltet online árverési plattformot, mindössze arra lenne szükség, hogy ezen plattformokon megjelenő vásárlók számára részben, vagy egészben tegyék lehetővé a kárpótlási jeggyel való fizetést is.

További lehetőség a kárpótlási törvény szerint az önkormányzati lakások megvételekor kárpótlási jeggyel való fizetés. Korábban ez létező gyakorlat volt, noha az akkori jogértelmezés szerint ez a lehetőség csak az eredeti kárpótoltakat, a törvény szövege szerint a kárpótlási jegyek jogosultjait illette meg. Ez az értelmezés akkor is vitákat generált, mert az Értékpapírtörvény szerint az értékpapír jogosultjának az értékpapír tulajdonosa tekinthető. Eszerint – és az értékpapírtörvény alkotóinak eredeti szándéka szerint -, egy értékpapír különböző tulajdonosi csoportjai között nem lehet különbséget tenni.

Ma már azért sem indokolt ez a különbségtétel, mert a dematerializált kárpótlási jegyek nem rendelkeznek sorszámmal, a KELER és a számlavezető brókercégek csak darabszámuk szerint tartják számon ezeket a papírokat, tehát nem köthetők az eredeti kárpótoltak számára kiadott határozatokban szereplő sorszámokhoz.

Harmadrészt, azért sem méltányos ma már hátrányosan megkülönböztetni a tőzsdén vásárolt kárpótlási jegyeket, illetve ezek tulajdonosait, mert az elmúlt tizenhat évben ők álltak helyt az állam helyett. Aki pénzre szerette volna váltani a jegyeit, csak a tőzsdén tudta ezt megtenni. A tőzsdén vásárlók pedig 10-15 éve várakoznak egy felhasználási lehetőségre, ennyi ideje nélkülözik a befektetett pénzüket.

Amennyiben az állam újra megnyitná a fent vázolt lehetőségeket, vagy más módon lezárná a kárpótlást, az a következő előnyökkel járna:

  1. A kormány demonstrálná, hogy betartja a törvényeket; tiszteletben tartja elődei – ez esetben Antall József –jogalkotó munkáját.
  2. Amennyiben az állam a korábbi gyakorlatot alkalmazná, miszerint a felhasználási lehetőségeket úgy nyitná meg, hogy meghatározná: a kárpótlási jegyekkel hány százaléka fizethető a megvásárolandó állami vagyonnak, akkor ezeken a plattformokon forgalomnövekedést generálna;
  3. A felhasználási lehetőségek újranyitása fellendítené a kárpótlási jegyek tőzsdei forgalmát, megszüntetve azt az ellentmondást, hogy egy tőzsdére bevezetett állami kibocsátású értékpapír a névértéke töredékén és minimális mennyiségben forog;
  4. Az önkormányzati lakások bérlői megkapnák azt a lehetőséget, amit egy generációval ezelőtt a bérlők nagy számban élvezhettek, s a lakástörvény tavalyi módosítása óta a műemléki lakások tulajdonosai megkaptak: megvásárolhatnák bérleményeiket.
  5. Megszűnne az a nehezen magyarázható helyzet, hogy egy állam által kibocsátott és a tőzsdére bevezetett értékpapír a törvényben rögzített 1742 forintos értékének kevesebb, mint egynegyedét éri napjainkban a Budapesti Értéktőzsdén.

Zelei Béla

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.