Kezdőlap Agrár Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban
No menu items!

Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban

Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék is számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agráregyetemi hallgatók számára megrendezett Agribusiness Konferencián.

Az államtitkár elmondta: a fiatal gazdák ügye rendkívül fontos, ezért az Agrárminisztérium tudatosan foglalkozik az agrárium generációs megújulásának ösztönzésével. Ennek a munkának egyik fő pillére, hogy megismertessék a fiatalokkal, hogy ez nemcsak egy szép, értékteremtő és megélhetést biztosítani képes szakma, hanem ma már egy technológiailag élenjáró, tudásigényes ágazat is. A másik pillér pedig az ehhez szükséges pénzügyi és szabályozási ösztönzők működtetése, amelynek fontos eleme a 2023. január 1-jével hatályba lépő gazdaságátadási törvény épp úgy, mint az agrártámogatási rendszerben a fiatalok kiemelt kezelése.

Feldman Zsolt kifejtette: a gazdaságátadási szerződéssel kiküszöbölhető lenne az a mindenki számára nehéz élethelyzet, amibe egy-egy haláleset sodorhat egy gazdaságot. Ugyanakkor a szerződés gördülékennyé tehetné egy működő gazdaság átadása-átvétele során például a termőföld, a támogatási jogosultságok, az engedélyek vagy szerződések átvételét.

A törvény a már legalább 10 éve gazdálkodó és legalább 5 évvel a nyugdíj előtt álló termelők, valamint a náluk legalább 10 évvel fiatalabb, 50 év alatti hozzátartozók vagy legalább 7 éve alkalmazásukban álló munkavállaló számára teszi lehetővé gazdaságátadási szerződés kötését és így az egyszerűbb átadás-átvételt.

Emellett a 2023-ban induló agrártámogatási rendszerben anyagilag is komoly mértékben támogatni kívánják a gazdaságátadási szerződés keretei között a gazdaságot átvevő és átadó felet is. Ennek mértéke a gazdaságátadónál akár 50-70 ezer euró, a gazdaságátvevőnél akár 40-100 ezer eurónyi vissza nem térítendő egyösszegű átalánytámogatás lehet. Ez a megoldás a jövedelemtermelő gazdaságát átadó, nyugdíjba vonuló személy későbbi életét teszi biztonságosabbá – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindemellett emelt, 65 százalékos támogatási intenzitással kívánják segíteni a fiatal gazdálkodók beruházásait és lesz induló támogatás is számukra, szintén fejlesztési kötelezettséggel kombinálva – fogalmazott az államtitkár.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás