Kezdőlap Gazdaság PM: a kormány tartja a költségvetési hiánycélt
No menu items!

PM: a kormány tartja a költségvetési hiánycélt

Illusztráció: Bigstock

A kormány tartja a költségvetési hiánycélt – közölte a Pénzügyiminisztérium az államháztartás január-novemberi adatait ismertetve.

A szankciók miatt elszabadult energiaárak és a szankciós infláció egész Európát nehéz helyzetbe sodorta. Annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje a recessziót, a kormány támogatja a munkahelyek megőrzését, miközben a családokat árstopokkal, a rezsicsökkentés fenntartásával és nyugdíjemeléssel is védi. A kormány megőrzi a költségvetés stabilitását, és tartja az alapfolyamatok szerinti 4,9 százalékos hiánycélt” – olvasható a tárca közleményében.

A PM tájékoztatása szerint november végéig az államháztartás központi alrendszere 3466,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3367,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 290,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 389,7 milliárd forintos hiányt mutattak.

Kitértek arra, hogy a januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos nyugdíjemelés után novemberben tovább emelkedtek a nyugdíjak és a velük azonos módon emelendő ellátások 4,5 százalékkal. A kiegészítő emelés minden nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek járt, akire a januári és egyúttal a júliusi emelés is vonatkozott. A kiegészítő emelés beépült az ellátás összegébe, így idén összesen 14 százalékos nyugdíjemelés valósult meg. A novemberi kiegészítő nyugdíjemelés összesen 217 milliárd forintot jelentett az érintetteknek – ismertették.

Hozzátették, hogy a GDP-növekedés mértékére való tekintettel novemberben nyugdíjprémiumot is kaptak az arra jogosultak. A mintegy 2,5 millió főnek a nyugdíjprémium és az egyszeri juttatás összesen 23,5 milliárd forintot jelentett. Mindezekkel együtt nyugellátásokra 4421,0 milliárd forintot, a gyógyító-megelőző ellátásra pedig 1979,2 milliárd forintot fordított a kormány november végéig a PM közleménye szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás