Kezdőlap Világgazdaság CEBR: még jó pár évig az amerikai marad a legerősebb gazdaság
No menu items!

CEBR: még jó pár évig az amerikai marad a legerősebb gazdaság

Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál jóval később, csak a jövő évtized közepe után veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ gazdaságainak sorrendjéről a dollárban, folyó áron számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján.

Friss, 190 országot rangsoroló éves elemzésükben (CEBR World Economic League Table, WELT 2023) a ház szakértői közölték: várakozásuk szerint a világgazdasági szintű GDP-érték az idén 102 ezer milliárd dollár lesz – vagyis most első ízben átlépi a százezer milliárd dollárt -, és a 15 éves előrejelzési távlat végéig, 2037-ig hozzávetőleg ennek a kétszeresére, 206 ezer milliárd dollárra emelkedik.

A CEBR londoni elemzői kiemelték, hogy a legnagyobb módosításokat a Kínáról szóló előrejelzésekben kellett végrehajtani, mindenekelőtt a kínai kormány által alkalmazott “zéró Covid” politika miatt, vagyis azért, mert Peking akár drákói szigorúságú korlátozások árán is a koronavírus-járvány teljes visszaszorítására törekedett eddig.

A cég szerint a módosításokhoz hozzájárultak a nyugati országok és Kína között kialakult feszültségek is.

A CEBR azt jósolja a WELT 2023 előrejelzésben, hogy a kínai hazai össztermék 2023 és 2027 között éves átlagban 4 százalékkal, 2028 és 2037 között 3,2 százalékkal növekszik.

A ház mindezek alapján jelenleg azt valószínűsíti, hogy Kína 2036-ra - vagyis a 2037-ig terjedő előrejelzési időszak végénél mindössze egy évvel korábban - lesz a világ legnagyobb gazdasága, a második helyre szorítva vissza az Egyesült Államokat.

Ez jelentős módosítás, a CEBR ugyanis a tavalyi WELT-ranglistához fűzött prognózisában még azzal számolt hogy ez a váltás 2030-ban történik meg.

A cég a WELT 2023 jelentésben hangsúlyozza: az amerikai és a kínai gazdaság közötti helycserét hat évvel későbbre, 2036-ra valószínűsítő új becslés is arra alapeseti feltételezésre épül, hogy a Kína és Tajvan közötti feszültség ügyében békés megoldás születik.

A CEBR londoni elemzői hangsúlyozták: ha Kína fegyveres támadást intéz Tajvan ellen, akkor a nemzetközi közösség részéről várható szankciók jelentős eséllyel olyan mértékben hátráltatnák a kínai gazdaság működését, hogy Kína soha nem váltaná fel az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságai alkotta ranglista első helyén.

A cég kiemeli, hogy a kínai GDP-érték 15 százalékát olyan országokba irányuló export adja, amelyek valószínűsíthetően szankciókkal sújtanák Kínát a Tajvan elleni katonai támadás esetén.

A WELT 2023 összeállításához alkalmazott alapeseti – vagyis a Tajvan elleni kínai offenzívával nem számoló – előrejelzési forgatókönyv szerint Kína nominális hazai össztermékének értéke 2037-ben 45 490 milliárd dollár, az amerikai gazdaság által abban az évben megtermelt GDP-érték 44 948 milliárd dollár lesz.

A CEBR londoni elemzői megállapítják, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben érvénybe léptetett nyugati szankciók “vegyes” hatást gyakoroltak az orosz gazdaságra.

A ház szerint a megnövekedett energiaárakból származó orosz bevételek egyes esetekben felülmúlták a kereskedelmi forgalom visszaeséséből eredő jövedelmi hatásokat, és az orosz közfinanszírozás helyzete továbbra is robusztus.

A cég azonban az idén 5 százalékos, jövőre további 2,8 százalékos GDP-visszaeséssel, 2024-ben stagnálással, az utána következő évtizedben pedig éves átlagban 1,3 százalékos növekedéssel számol az orosz gazdaságban.

Mindezt egybevetve a CEBR azt valószínűsíti, hogy Oroszország a jelenlegi 9. helyről 2037-ig a 14. helyre csúszik vissza a legnagyobb gazdaságok WELT-ranglistáján.

Ukrajnában a CEBR az idén 35 százalékos GDP-zuhanást jósol. A cég szerint Ukrajna ezzel a tavalyi 54. helyéről a 60. helyre csúszik vissza a világgazdasági ranglistán

A ház szerint ugyanakkor az ukrán gazdaságban a konfliktus érdemi megoldása nélkül is lenne növekedési mozgástér, tekintettel az alacsony összehasonlítási bázisra.

A CEBR 2023-2027 között éves átlagban 4,6 százalékos, az utána következő évtizedben 3,6 százalékos növekedést vár az ukrán gazdaságban, és arra számít, hogy Ukrajna 2037-re 56. helyre emelkedik a WELT-ranglistán.

A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság az idén az 58. helyen lesz a 190 országot számláló listán a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ez a pozíció a másfél évtizedes előrejelzési időszak végéig nem változik: a cég 2037-re is az 58. helyet valószínűsíti Magyarország számára a WELT-rangsorban.

A CEBR számításai szerint a magyar gazdaság éves növekedési átlaga 2022-től egészen a 2037-ig tartó előrejelzési időszak végéig 2,5 százalék lesz, és ez azt jelenti, hogy a dollárban, folyó áron számolt nominális magyar hazai össztermék a 2022-re várható 168 milliárd dollárról 2037-ig 391 milliárd dollárra emelkedik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...