Kezdőlap Turizmus Nyáron indul a Centrumbusz nosztalgiajárat
No menu items!

Nyáron indul a Centrumbusz nosztalgiajárat

Restaurálása után a nyáron ismét forgalomba áll a Centrumbusz, és nosztalgia élményjáratokat fog teljesíteni Budapest belvárosa és a ferihegyi repülőmúzeum között – közölte a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK).

A Volánbusz Hatvanban rendezett Retro napján láthatta először a közönség a Centrumbuszt, amely ezer szállal kötődik a hazai légiközlekedéshez is. 1985-ben a busztársaság ezzel a vadonatúj típussal erősítette a frissen átadott Ferihegy 2 terminál új dimenziót jelentő szolgáltatásait. Az Ikarus gyár külön erre a célra tervezte és 260.32R típusjelzéssel látta el az elegáns megjelenésű autóbuszokat, melyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat és az elsők között hordozták a Volánbusz legendás “hamburger”-emblémáját.

Az utasok kényelmes távolsági üléseken foglalhattak helyet sötétített ablakok mögött, a jármű hátuljában elhelyezett nagy csomagtárolóban pedig poggyászaikat is el tudták helyezni.

Izgalmas időszak volt ez abból a szempontból is, hogy ekkor köszöntött be a modern hazai vállalati vizuális kultúra hajnala, ugyanis a Volánbusz, Ferihegy 2 és a Malév arculatának története szervesen összekapcsolódott.

A Légiközlekedési Kulturális Központ az Aeropark repülőgépmúzeum üzemeltetőjeként – a BKV és a Volánbusz mellett – az ország legnagyobb Ikarus nosztalgiabusz-flottájával rendelkezik. A központ a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is feladatának tekinti. Ebbe a sorba illeszkedik a most elkészült Centrumbusz, amelynek  nosztalgiajáratain az utasok a 80-as évek retróhangulatát idézhetik fel.

A Centrumbusz célállomása a ferihegyi repülőmúzeum lesz,  amely az elmúlt évben rekordszámú, 100 ezer látogatót fogadott.(LKK.)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.