Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát
No menu items!

Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát

Varga Mihály. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta a pénzügyminiszter a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.

A tárcavezető kiemelte, az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát: a beszedhető és ténylegesen beszedett áfa különbözete (áfa-rés) 21-22 százalékról 5-6 százalékra csökkent az elmúlt években. Ez az arány 2010-ben még 30-35 százalék volt, vagyis a költségvetés az áfabevételeinek mintegy harmadáról mondott le – emelte ki.

A hatékonyság növelése, a gazdaság fehérítése a VJASZSZ és más szakmai partnerek nélkül nem valósult volna meg – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Az adók hatékonyabb beszedése, a gazdaság fehéredése teszi lehetővé az adók csökkentését és azt, hogy a gazdaság emelkedő pályán maradjon. Ezek az intézkedések adják a kormány gazdaságpolitikai mozgásterének legfontosabb kereteit – mutatott rá.

Emlékeztett, hogy az uniós csatlakozás után jelentősen megváltoztak a feltételek, a vámpolitika az Európai Unió hatáskörébe került, és a közös uniós vámkódex alapján határozzák meg. A schengeni övezet tagjaként Magyarországra és az országon keresztül jelentős mennyiségű áru érkezik az Európai Unióba – hangsúlyozta.

A miniszter kifejtette: jelenleg a vámkezelések 100 százaléka elektronikusan történik, így pontos adatok állnak rendelkezésre, amelyek szerint öt éve az import- és export vámáru-nyilatkozatok száma 700 ezer volt, amely tavaly megközelítette az 1 milliót. Ezen felül tavaly az e-kereskedelmi forgalomban is benyújtottak még további mintegy 38 millió darab vámáru-nyilatkozatot. A vámbeszedés költsége tavaly 37 milliárd forintot ért el, az importáfa-bevételek megközelítették a 530 milliárd forintot, az előbbi 57, utóbbi 24 százalékkal nőtt éves szinten.

A 192 vállalatot tagjai között tudó Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége az idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szervezet főtitkára Berényi János és Varga Mihály átadta a szervezet által alapított Szent Máté díjakat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.