Kezdőlap Egészség-ügy Nem marad más: irány a magánegészségügy
No menu items!

Nem marad más: irány a magánegészségügy

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. Jól körülhatárolhatóan a fiatalabb és iskolázottabb rétegek választják a magánellátást, ahol elsősorban a fogorvost és a nőgyógyászt, valamint az orvosi hiányszakmákban dolgozó fehér köpenyeseket keresik fel a leggyakrabban. A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot költöttek erre, ezen felül fejenként átlagosan 74 ezer forint ment el gyógyszerekre 2022-ben. Többek között ezek derülnek ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból, amelynek eredményeit a biztosító legfrissebb blogcikke foglalja össze.

Miért az állami, miért a magán?

A felmérés készítői elsőként arra igyekeztek választ kapni, hogy mi alapján döntenek a magyarok a magán vagy az állami ellátás között. Az állami helyett magánorvost választók három leggyakrabban megjelölt válasza az volt, hogy

  • így gyorsabban jutnak szakemberhez, ellátáshoz,
  • nem kell várakozniuk, illetve
  • alaposabb a vizsgálat és az ellátás.

A reprezentatív kutatás résztvevői a fizetős egészségügyi szolgáltatások melletti további érvként jelölték meg azt is, hogy a magánorvosok olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozó kollégáik nem – olvasható az UNION Biztosító blogcikkében.

A minden esetben állami orvost preferáló válaszadók három fő érve ezzel szemben az volt, hogy

  • nincs pénzük a magánellátásra,
  • elvi okok miatt választják az állami orvost: azért fizetik a TB-t, hogy kapjanak állami ellátást,
  • sokallják a díjakat, árakat.

A fiatalabbak és iskolázottabbak fizetnek leginkább

Az UNION Biztosító megbízásából elvégzett kutatás arra is kitért, hogy elsősorban kik veszik igénybe a fizetős fehér köpenyesek szolgáltatásait. Elmondható, hogy minél fiatalabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy csak az állami egészségügyre támaszkodik: míg a 25-34 évesek 80 százaléka szokott magánellátást (is) választani, addig az 55-65 éves korosztálynak csak a 61 százaléka tud és hajlandó is pénzt áldozni erre. Az iskolázottabbak körében is nagyobb a hajlandóság a magánellátás választására: míg az érettségizettek 73 százaléka szokott legalább részben magánorvoshoz menni, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 86 százaléka.

Fogorvosra és a nőgyógyászra költünk leggyakrabban

A felmérés szerint a magyarok csupán harmada zárkózik el kategorikusan a magánellátástól, a többiek pedig a fogorvosra és a nőgyógyászra költenek leginkább. Ezek mellett az orvosi hiányszakmákban választják inkább a magánellátást, így a nefrológia, vesegondozás, valamint az endokrinológia és a szemészet területén jártas szakorvosok segítségét veszik igénybe a legtöbben magánúton.

A százezres vizsgálatok sem ritkák

A magánorvosi vizsgálatok és beavatkozások díja számos tényezőtől függ, általánosságban azonban elmondható, hogy a leggyakoribbak közül egy mellkas CT 20 és 30 ezer forint közötti összegbe kerül, egy kontrasztanyagos hasi CT-ért azonban már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ez ugyanis 55 ezer forinttól indul. Egy térd MRI költsége ennél is durvább, akár a százezres nagyságrendet is elérheti, ám még mindig olcsóbb, mint az átlagosan 160 ezer forintért elérhető Cardio CT. A gyakori vizsgálatok között említhető még a mintegy negyedmillió forintba kerülő PET CT is.

Mennyit költünk és milyennek találjuk az árakat?

Ezek után nem is meglepő, hogy a kutatás szerint azok a magyarok, akik igénybe szoktak venni magánorvosi szolgáltatásokat, (a fogorvoson kívül) tavaly átlagosan 68 ezer forintot hagytak ott a magándokinál, míg fogorvosra átlag 69 ezret költöttek az elmúlt évben. Az előző tizenkét hónapban recept nélkül kapható gyógyszerekre 30 ezret, míg a vényköteles orvosságokra átlagban 44 ezer forintot költöttünk az UNION Biztosító megbízásából elvégzett kutatás szerint. A felmérés során az is kiderült, hogy bár a legtöbben soknak érzik a magánorvosi szolgáltatások díjait, azonban az árakat nem a szolgáltatáshoz mérten tartják magasnak, inkább a saját jövedelmükhöz viszonyítva. Tehát a reprezentatív kutatásban megkérdezettek válaszai alapján a magyarokra az „ennek ez az ára” hozzáállás jellemző a magánorvosi szolgáltatások igénybevételekor.

A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben

Az UNION Biztosító megbízásából készített reprezentatív felmérés szerint a teljes hazai lakosság 29 százaléka járt fizetős magánorvosnál az elmúlt egy évben. Bár a magánorvosi vizsgálat, konzultáció díját a legtöbben még készpénzzel vagy bankkártyával fizetik, azonban a megkérdezettek 15 százaléka a biztosítójával fizetteti a számlát az egyénileg megkötött magán egészségbiztosítása terhére, míg a válaszadók 16 százaléka veszi igénybe a munkáltató által a munkavállalók javára megkötött csoportos egészségbiztosítást. Az egészségbiztosítások terhére a biztosítók egy fix, előre kalkulálható havi díjért szükség esetén megszervezik és térítik a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárásokat, valamint a járóbeteg ellátást és az egynapos műtéteket, de akár még a rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén is fedezik a kieső jövedelmet és a felmerülő többletköltségeket – derül ki az UNION Biztosító legfrissebb blogcikkéből.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.