Kezdőlap Hírek Sokan tévesen azt hiszik, hogy néhány év házasság után mindenük közös lesz
No menu items!

Sokan tévesen azt hiszik, hogy néhány év házasság után mindenük közös lesz

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérésének eredményeit ismertetve.

Mint írták, a házassági és élettársi vagyonjogi ismereteket vizsgáló felmérésben a válaszadók fele nem tudta, hogy – eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződés nélkül – a házastársaknak minden bevételük, de még a tartozásaik is közösek.

Jelezték: csak a válaszadók tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy hasznosnak tartják, és kötöttek is már házassági vagyonjogi szerződést, egyötödük pedig azt válaszolta, csak akkor fognak, ha lesz majd jelentősebb vagyonuk. Csaknem felük azonban egyáltalán nem tartja szükségesnek, hogy rendelkezzenek ilyen szerződéssel a vagyonukról.

Kétharmaduk ugyanakkor nincs is tisztában azzal, hogy valójában mire jó a házassági vagyonjogi szerződés – emelték ki. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy házassági vagyonjogi szerződést csak azok kötnek, akik eleve a válásra készülnek, és ez kizárólag arra szolgál, hogy még békességben, tiszta fejjel el lehessen osztani a vagyont.

Valójában egy ilyen szerződésben bármilyen vagyoni kérdést tisztázni lehet, még akár azt is, hogy ki fizeti a rezsit, és ki a lakbért - mutatott rá a kamara.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződéssel a házaspárok saját vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, és eltérhetnek a törvényi szabályozástól is, ami különösen hasznos lehet akkor, ha a pár egyik tagja saját vállalkozást működtet, de nem szeretné kockára tenni a családi vagyont.

A kitöltők fele nem volt tisztában azzal, hogy a házastársaknak alapesetben a bevételük is közös, még azok a bevételek is, amelyek különvagyonból, akár az egyikük tulajdonában lévő lakás bérbeadásából származnak.

Kétharmaduk viszont jól tudta, hogy például a férj esküvő előtt vásárolt lakása, és minden olyan vagyontárgy, amellyel a házastársak már a házastársi vagyonközösség létrejötte előtt is rendelkeztek, automatikusan – egy szűk kivételtől eltekintve – sosem lesznek a közös vagyon részei, csak akkor, ha erről házassági vagyonjogi szerződésben rendelkeznek.

Azonban a kitöltők negyede hiszi azt tévesen, hogy öt év házasság után a felek minden vagyona automatikusan közös lesz. Ez ugyanis csak az olyan mindennapi közös életvitelt szolgáló vagyontárgyakra vonatkozik, mint egy ágy vagy hűtőszekrény – írták.

Hangsúlyozták: az élettársak azonban – ha nem kötnek egymással ettől eltérő élettársi vagyonjogi szerződést – végig önálló vagyonszerzők maradnak, nem keletkezik közös vagyonuk. Ezzel a kitöltők kétharmada nem volt tisztában.

Az élettársak szétválás esetén csak annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel az együttélés ideje alatt a vagyonszaporulathoz hozzájárultak - emelték ki.

A válaszadók csaknem fele szintén nem tudta, hogy ha a házasságkötést élettársi kapcsolat előzte meg, akkor már az együttélés kezdetétől – és nem a házasságkötés időpontjától – érvényesül a törvényes vagyonjogi rendszer, vagyis visszamenőleg is keletkezhet közös vagyonuk.

A legtájékozottabbak abban voltak a kitöltők – több mint kétharmaduk tudta -, hogy a házaspároknál az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak, például egy ingatlan vagy egy autó, alapvetően nem lesznek a közös vagyon részei – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás