Hirdetés
Kezdőlap Tech Hamarosan már nem lesz Bosch mesterséges intelligencia nélkül
No menu items!

Hamarosan már nem lesz Bosch mesterséges intelligencia nélkül

Illusztráció: MTI/Komka Péter

A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd – közölte a vállalat.

A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket – tették hozzá.

Mint írták, a Bosch több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő.

A társaság mesterséges intelligencia szakértői – úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról – az új AI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy 60 potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.

A közlemény szerint a Bosch-nál több mint 300 mesterséges intelligencia kutató dolgozik.

Kiemelték, hogy az AI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli.

Az AI alapú fejlesztések a magyarországi Bosch csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik. A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, melynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről. A mesterséges intelligencia a Bosch széles körű oktatási együttműködéseiben is kiemelt szerephez jut: a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel való együttműködésnek is szerves része.

A Bosch csoport 2022 végén több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, 1300-zal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly 32 százalékkal, 2255 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch csoport éves árbevétele, a magyar piacon elért forgalma – a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele – pedig 15 százalékkal 314 milliárd forintra emelkedett. A társaság tavaly az előző évinél 55 százalékkal többet, 155 milliárd forintot költött beruházásra, 112 milliárd forintot K+F-re Magyarországon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Advent – Elindult a BKV ünnepi fényflottája, indul 6-án a Mikulásbusz is

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.

Adóegyszerűsítések lesznek – erről egyeztetett Varga Mihály

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit

A kormányablak-busz iskolákban segítette a digitális állampolgárság felvételét

Egy évvel ezelőtt 12 oktatási intézmény igényelte ezt a lehetőséget, idén viszont 37 jelentkezett eddig.

MÁV-vezérigazgató: az utas és a biztonság az első

Az utas és a biztonság az első, a biztonságnak nincsen alternatívája - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Hirdetés

Hírek

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama

Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.

Gazdaság

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.

A hitel nem ajándék – kampány a karácsonyi időszakra kvízjátékokkal

Az év végi időszakban sokan igényelnek rövid lejáratú, kisebb összegű hiteleket is a karácsonyi kiadások fedezésére.

Már több mint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak külföldi bankbetétekben a magyarok 

A pénzügyi vagyon kétharmada ugyanis a legvagyonosabb 10 százalék kezében van az MNB korábbi felmérései szerint.