Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemző: a kedvező nemzetközi hangulat segítette a BUX emelkedését
No menu items!

BÉT – Elemző: a kedvező nemzetközi hangulat segítette a BUX emelkedését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,94 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 57 069,99 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat segítette a BUX és a vezető részvények emelkedését is, vállalati hírek ugyanis nem érkeztek.

Az elemző azonban arra is rámutatott, hogy 0,50 százalékos emelkedésével a BUX némileg alulteljesített az európai piacokhoz képest. Ennek hátterében pedig az OPUS gyengülése áll: a részvény árfolyama több mint 1 milliárd forintos forgalom mellett 7,69 százalékkal esett.

A BÉT különösebben nem reagált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntésére, ugyanis az alapkamatról és az irányadó kamatról is “papírforma” szerinti döntés született – mondta az elemző.  

A Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2730 forintra erősödött, 655,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,26 százalékkal 14 490 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,21 százalékkal 461,50 forintra emelkedett, forgalma 180,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,49 százalékkal 9195 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4652,87 ponton zárt kedden, ez 116,37 pontos, 2,44 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Hírek

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.