Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: Visszatérés a növekedési pályára
No menu items!

Varga Mihály: Visszatérés a növekedési pályára

A második fél évben visszatérhet a magyar gazdaság növekedése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. Fókuszban a forint szakmai rendezvényén kedden Budapesten.

A negyedéves adatok alapján a recessziós negyedéveket “magunk mögött hagyjuk”. Az idei év két utolsó negyedévében növekedés lesz, az infláció az év végére egy számjegyűre csökken – mondta.

Varga Mihály kitért arra, hogy nehéz időszakon van túl a világgazdaság és az európai gazdaság, a tavalyi magas energiaárak okozta sebek gyógyulnak. A pandémia minden országban a monetáris és fiskális politikák fellazulását hozta. A feladat most is adott, az egyensúlyi mutatók stabilizálása, a hiány csökkenő pályára állítása. Az államháztartási hiány csökkentése az egész gazdaság számára kulcsfontosságú: 2023-ban 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolnak, a finanszírozás rendben van, a hiányszám és az államadósság szintje is csökkenni fog – mondta.

A folyó fizetési mérleg egyenlege javulóban van: a második negyedévben többlettel zárt, az ikerdeficit veszélye “kezd elmúlni”. Kedvező tendenciát mutat a külkereskedelmi egyenleg alakulása, ami tavasz óta pozitív, az egyenleg és az export rekordot dönthet 2023-ban. A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) dinamikusan érkeznek az országba – jelezte.

Visszatérés a növekedési pályára címmel megtartott előadásában Varga Mihály kiemelte: a második félévben visszatérhet a növekedés.

Jó hírnek nevezte, hogy továbbra is feszes a munkaerőpiac, a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket, a magas foglalkoztatottság 2023-ban is fennmaradhat. A reálbérek szeptembertől növekedésnek indulhatnak – az ország felzárkózásához ezt nélkülözhetetlennek nevezte.

Kijelentette: a kormány a jegybankkal együtt arra fókuszál, hogy csökkenjen az infláció, és a lépések eredményesek.

A jövő évi forint árfolyamra vonatkozó kérdésre közölte: az elsődleges feladata a jegybanknak az árstabilitás kialakítása. Most az egyensúlyi mutatók helyreállítása az elsődleges feladat, ebben jól együttműködik a fiskális és monetáris politika. Az infláció csökkentésében mindenki egyetért, a kormány, a jegybank és az ellenzék is.

Az MNB veszteségének kezelése egy feladat, a törvényi előírás alapján tőkeveszteség esetén a kormánynak tőkepótlást kell biztosítani. Megjegyezte: az Európai Központi Bank (EKB), vagy a belga jegybank is negatív tőkével működik, a megemelkedett kamatkörnyezet következtében. Emlékeztetett, hogy kérelmet adtak be az EKB-nak a tőkepótlásra, a testület ezt jóváhagyta, így októberben elfogadhatják az erről szóló új szabályozást.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.