Kezdőlap Autó Gigamegrendelést kapott a német multi a magyarok barátjának számító országban
No menu items!

Gigamegrendelést kapott a német multi a magyarok barátjának számító országban

Siemens SICHARGE D gyorstöltő Ankarában, Törökországban.Forrás: Siemens

Története egyik legnagyobb e-töltési infrastruktúra projektjét nyerte el a Siemens. A 200 egyenáramú (DC) e-töltő telepítéséből és digitális szolgáltatásokból álló megbízást egy iparvállalat, az Astor Enerji adta.

A cég Törökországban 200 kilométerenként tervez e-töltőket felállítani az autópályák mentén és számos bevásárlóközpontban, ahol azt várják, hogy az ország elektromos járműveinek száma 10 éven belül eléri a 2,5 milliót.

A nagyteljesítményű, SICHARGE D típusú, akár 15-25 perc alatt is kész gyorstöltők mellett, azok vezérlő és felügyeleti konfigurációs back-end szoftverét is a Siemens szállítja a projekthez. Ez a szoftver lehetővé teszi a telepített e-töltők felhőalapú kommunikációját, valamint távoli elérését, így a menedzsment-rendszeren keresztül felügyelhetőek például a fizetési- és tagsági funkciók, illetve az árszabás. Ennek köszönhetően az esetleges hibák túlnyomó többsége is online, távdiagnosztika segítségével észlelhető, illetve feloldható, csökkentve ezzel a szervizköltségeket és a kiesett üzemidőt.

A tervek szerint legalább 150 töltő az év végére üzemelni fog, a fennmaradókat pedig 2024 februárjáig szállítják le.

A Siemens SICHARGE D nagyteljesítményű töltőjét nem csak technológiája miatt ismerték el: az év elején 56 ország 11 ezer jelentkezője közül a megkapta a rangos formatervezői díjat, az iF Design Award 2023-at.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.