Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Újabb területen jelent meg a madárinfluenza
No menu items!

Újabb területen jelent meg a madárinfluenza

Bács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása folyamatban van – közölte a Nébih a honlapján.

A közlemény szerint a Bácsszentgyörgyön található, csaknem 30 000 példányt számláló tojótyúktelepen az állattartó az állatok gubbasztása és étvágytalansága, valamint a megemelkedett elhullás miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az érintett állományok felszámolása folyamatban van. A hatóság az adott gazdaságok körül kijelölte a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározta a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Megkezdődött a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás is.

A járvány mielőbbi lecsengése érdekében továbbra is kiemelt jelentősége van a járványvédelmi előírások maradéktalan betartásának. Mivel a vírus már nemcsak a vonuló, hanem a hazai vadmadarakban is jelen van, ezért a védekezés nemcsak a vonulási időszakban, hanem egész évben rendkívül fontos.

A hivatal közleményében felhívta a figyelmet, hogy fedetten kell tárolni a takarmányt és az alomanyagot, valamint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a baromfik és a vadmadarak közvetlen vagy közvetett érintkezésének kockázata minimálisra csökkenjen. Ezen kívül kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy  a telepeken a személy- és járműforgalom minimális legyen, a járványvédelmi előírások szigorú betartása mellett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás