Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elindul idén a Digitális Tinik program
No menu items!

Elindul idén a Digitális Tinik program

A tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); a Digitális Tinik programhoz bármely iskola csatlakozhat – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

A kezdeményezést tavaly ősszel a GVH a Szerzetesrendi Iskolák Diákjainak Társáságával (SZITA) együttműködésben indította, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a digitális térben megjelenő veszélyekre. A kísérleti programban eddig 270 szerzetesrendi fenntartású iskolákban tanuló diák vett részt.

A GVH a témában lezárt versenyfelügyeleti eljárásai, piackutatások és a gyorselemzések tapasztalatai alapján állította össze a 10-16 év közötti fiataloknak szóló oktatási, edukációs programot, amely  jelenleg kétszer 45 perces interaktív tanórát jelent.

A versenyhivatal 2023-ban is számos versenyfelügyeleti eljárást zárt le és indított, amelyekben a sérülékenyebb fogyasztókat célzó, jellemzően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgálta és nem egy esetben büntette. Megemlítették a TikTok vizsgálatát és azt a májusi átfogó gyorselemzést, amelyben azt vizsgálták, hogy az ingyenesen mobiltelefonra letölthető, gyermekeket célzó játékok alkalmaznak-e úgynevezett sötét megoldásokat. Megjegyezték, hogy a GVH vizsgálata számos veszélyt és kockázatot tárt fel, amelyekre egyebek mellett a programban is felhívják a figyelmet.

Bárki részt vehet a programban: egy-egy iskolára vagy évfolyamra szabott, egyedi megoldásokra is nyitottak a szervezők. Az érdeklődő iskolák, pedagógusok a [email protected] e-mail címen tudnak jelentkezni, illetve kérdéseket feltenni a programról – közölte a GVH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás