Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A bécsi repülőtér második legnagyobb forgalmát érte el tavaly
No menu items!

A bécsi repülőtér második legnagyobb forgalmát érte el tavaly

Illusztráció: Bigstock

A bécsi repülőtér tavaly az előző évi utasforgalmához képest 24,7 százalékos növekedéssel történetének második legmagasabb forgalmát érte el, 29,5 millió légiutas kezelésével – jelentette be csütörtökön Julian Jäger, a reptér üzemeltetője, a Flughafen Wien AG vezérigazgatója.

A vezérigazgató szerint az utasforgalom az idén meghaladja majd a 30 milliót. Az éves eredményről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a repülőtérnek “sikerült elérnie az optimális utazómagasságot”. Az idei forgalomról tett óvatos becslés elsősorban a geopolitikai kockázatoknak tudható be. A közel-keleti helyzet eszkalálódása feljebb hajthatja az olajárakat, így a kerozin árakat és ezzel együtt a repülőjegyek árát is. Elmondása szerint a nyaralási célú utazások iránti kereslet 2023-ban különösen nagy volt. A szegmens forgalma sokkal erőteljesebben élénkült, mint az üzleti utazásoké, ahol a világjárvány következményei még mindig érezhetőek.
Az elmúlt év vezető úti céljai Antalya, Mallorca, Barcelona, Bangkok, New York és Tajpej voltak, az országok rangsorában pedig Németország, Spanyolország és Olaszország vezeti a listát.

A bécsi repülőtér legnagyobb légitársasága a Lufthansa leányvállalata, az AUA 46,9 százalékos piaci részesedéssel. Összességében a Lufthansa-csoport piaci részesedése 51,4 százalék volt.

A bécsi repülőteret használó két legnagyobb diszkont légitársaság a Ryanair és a Wizz Air volt. A Ryanair mintegy 6 millió utassal 20,2 százalékos piaci részesedést ért el, a Wizz Air részesedése pedig 2 millió utassal 6,9 százalékos volt.

Bécs nemzetközi repülőtere, a Schwechat a pandémia által nem érintett utolsó évben, 2019-ben érte el legmagasabb forgalmát 31,7 millió légiutas kezelésével, 2023-ban ennek a 93 százalékát teljesítette.

A bécsi repülőtér hamarabb kilábalt a pandémia tömegközlekedésre gyakorolt negatív következményeiből a Lufthansa-csoport németországi légi csomópontjainál. München a válság előtti szintnek csak 80 százalékát érte el 2023-ra, Frankfurt pedig a 84 százalékát. Zürich, az AUA testvérvállalatának, a Swissnek a bázisreptere a 2019-es utasszám 92 százalékát érte el.

A Flughafen Wien csoport nemzetközi érdekeltségeinél 2023-ban még a válság előtti szintet is meghaladta a forgalom. A máltai repülőtér utasforgalma 7,8 millióra nőtt, ami 6,7 százalékos növekedés a 2019-es válság előtti szinthez képest. A kassai repülőtér forgalma a 2019-eshez képest 12 százalékkal 622 ezer utasra növekedett,

A Flughafen Wien AG a további növekedés érdekében az idén folytatja terminálbővítő beruházásait. A 3. terminál déli szárnyának alapkőletétele februárban várható, míg a tervezett harmadik kifutópályáról a vezérigazgató szerint idén még nem születik döntés. Az előkészítő munkák azonban folyamatban vannak és 2025-ben vagy 2026-ban hozhatják meg a döntést. A kifutópálya kivitelezése a becslések szerint hét évet vehet igénybe.
https://www.finanzen.at/nachrichten/aktien/flughafen-wien-wieder-auf-optimaler-reiseflughoehe-1032976599

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad

Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.

OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP

Az OTP Core 50 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, 67 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8 százalékkal.

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.