Kezdőlap Mozaik Nagy a kereslet a magyar zöld kötvények iránt
No menu items!

Nagy a kereslet a magyar zöld kötvények iránt

A január eleji, közel háromszoros kereslet mellett zajló dollárkötvény kibocsátás után zöld kötvényekkel lépett piacra Magyarország – jelentette be pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az 5 és fél éves futamidejű, 1,5 milliárd euró összegű kötvényekért közel négyszeres volt a túlkereslet.

A miniszter hangsúlyozta: a jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy továbbra is erős a bizalom a magyar gazdaság iránt, a befektetők a háborús és szankciós válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban. Ezt a bizalmat a hitelminősítők legutóbbi döntései is igazolták: Magyarország úgy kezdi az idei évet is, hogy mindhárom hitelminősítő befektetésre ajánlja – tette hozzá.

A zöld kötvények lényege, hogy az ebből származó forrásokat klímavédelmi, fenntarthatósági célokra kell fordítani. A mostani sikeres kibocsátás tehát illeszkedik ahhoz a kormányzati törekvéshez, amellyel Magyarország a zöld gazdasági átállás egyik nyertese lehet – írta bejegyzésében Varga Mihály.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján megjelent közlemény szerint az EUR kötvényt az eredeti árindikációnál 0,30 százalékponttal szűkebben sikerült árazni. A 2029. július 25-én lejáró 4,00 százalékos fix kamatot fizető sorozat hozama a 98,698 százalékos kibocsátási árat figyelembe véve 4,275 százalék. Ez 2,025 százalékos felárnak felel meg a referenciának számító 2029. április 12-én lejáró német államkötvény (OBL) felett.

A kötvénykibocsátás főszervezői a BNP Paribas, Credit Agricole, Goldman Sachs és ING Bank pénzintézetek voltak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,