Kezdőlap Edukáció Tavasszal indul a pályázati hullám
No menu items!

Tavasszal indul a pályázati hullám

Fotó: Vermes Tibor

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán. Ezeket érdemes figyelemmel kísérni, hogy minél jobb pályázatokat nyújthassanak be a gazdálkodók – adott tájékoztatást Feldman Zsolt a Növénydoktor Kft. által szervezett I. Gazda Információs Napon, Gödöllőn.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az eseményen résztvevőket emlékeztette: a 2022-ben tapasztalt aszály, az orosz-ukrán háború okozta problémák és gabonapiaci nehézségek gazdálkodók bevételeire gyakorolt negatív hatása felértékelte a finanszírozási eszközök szerepét és jelentőségét. Ezek között a támogatások és a hitelfinanszírozás egyaránt megtalálható. Tavaly összesen 1400 milliárd forint jutott el a gazdálkodókhoz, az idei év első két hónapjában pedig újabb 82 milliárd forintnyi forrás érkezett meg mintegy 42 ezer agrárvállalkozáshoz. Ez sok gazdaság számára jelentette a talpon maradás lehetőségét. Feldman Zsolt bemutatta, hogy várhatóan hektáronként 139 euró a végösszege a tavalyi kérelmekkel igényelt alaptámogatásnak, 61 euró lesz az Agro-ökológiai Programban egy hektárra jutó támogatás, 82 euró/hektár jut jelenlegi állás szerint az újraelosztó támogatás keretei között az első 10 hektár után és 45,5 euró/hektár a 10 és 150 hektár közötti területekhez kapcsolódva.

Felhívta a figyelmet arra, hogy elindult a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei közötti, 2.900 milliárd forint keretösszegű, új agrár- és vidékfejlesztési támogatás pályázatainak meghirdetési folyamata. Ezek a felhívások megtekinthetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán https://kap.mnvh.eu/. Azért, hogy ezt az összeget minél hatékonyabban használják fel, kiemelt értékelési szempont lesz az értékesítési biztonság bemutatása – a termelői együttműködés, a tartós beszállítói kapcsolat megléte -, a pénzügyi megalapozottság, a hozzáadott érték növelés és a digitális tartalom – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár kitért arra is, a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik az agrártárca, amely garantálja a kisebb gazdaságok fejlesztési szükségleteihez szükséges forrásokhoz való hozzáférést. Jelentős segítség a gazdálkodóknak, hogy tervezik a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtik a – keretek közötti – biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét.

Feldman Zsolt előadásában ezúttal is megemlítette, hogy az átalakult és nehezebbé vált piaci viszonyok miatt tudatos döntésekre van szükség. Ha valaki hagyományos, megszokott szántóföldi terménypiacra történő értékesítésben és intenzív termelésben gondolkodik, azt csak kifejezetten hatékonyan, az inputanyagokkal való tudatos gazdálkodással és a technológiai fegyelem szigorú betartásával szabad végeznie. Rosszabb minőségű területeken pedig alacsonyabb inputköltséggel járó, kevéssé intenzív termesztési technológiák alkalmazásával lehet csak termelni, ha eredményt és nem veszteséget szeretne elérni a gazdálkodó.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás