Kezdőlap Autóipar Az elektromos autó otthon töltésének szakértelme
No menu items!

Az elektromos autó otthon töltésének szakértelme

 Miközben az elektromos autóknál kétségtelenül az otthoni töltés a legolcsóbb és legpraktikusabb megoldás, a végeredmény szempontjából nagyon nem mindegy, hogy milyen berendezéssel kezdünk hozzá az elektromos autó „feltankolásához” – fejti ki Mentes Zsolt a Mentavill kft ügyvezető igazgatója.  

Nincs is annál egyszerűbb, mint amikor az elektromos autóval a ház elé, vagy a garázsba állva, a gépkocsihoz kapott kábelt a konnektorba dugva elégedetten látjuk, ahogy a töltés megkezdését jelentő fény kigyullad. Azonban ez a megoldás nem véletlenül kapta a lassú töltő elnevezést. Mert az egy vagy három fázisról, fázisonként mindössze 10-16 amperrel (átlag 3 kW-os teljesítménnyel) tölti az autó akkumulátorát, amivel az, a lemerült állapotból csak 20-24 óra alatt jut el a teljes töltöttségig. Vagyis, ha este, szinte üres akkumulátorral érünk haza, akkor sem tudunk reggel 100-120 kilométernél messzebb menni, ha pedig arra szükség lenne.

Az otthoni töltés biztonságosabb és leginkább időkímélő megoldása ezért az, ha egy olyan fali töltőt szereltetünk fel, amelynek töltőkábele fixen felszerelt, de akár bekötött is lehet és amihez így már csak a csatlakozót kell az autóba dugni. Ezzel a megoldással már kétszer-háromszor gyorsabb töltést érünk el, mint a „lassú töltővel”, mert egy falitöltő, a fázisszámtól függően már akár 3.7-22 kW teljesítményre is képes.

„A falitöltő kiválasztásánál mindenképp érdemes figyelni kell arra, hogy az autónk milyen áramfelvételi képességgel rendelkezik és emellett az otthoni elektromos rendszer terhelhetőségéről, valamint a lehetséges bővítésről, például az egy fázisról a háromra való áttérés lehetőségéről is érdemes konzultálni egy villanyszerelővel” – magyarázza Mentes Zsolt a Mentavill kft ügyvezető igazgatója. Aki szerint a falitöltőt azért is érdemes megbízható helyen vásárolni, mert ha például a töltőből hiányzik a DC szivárgó-áram érzékelés, vagy nincs leválasztó relé, illetve alacsony és túlfeszültség-védelem, akkor biztos, hogy rossz minőségű terméket viszünk haza. Amit ajánlatosabb inkább elkerülni. A Mentavill villamossági szakáruházaiban viszont csak ellenőrzött minőségű töltők kerülnek a kínálatba, ráadásul ott, a felszereléssel, működéssel kapcsolatos kérdéseinkre is választ kaphatunk.

A szakértői tanács már csak azért is fontos, mert ahogy az elektromos autók töltési lehetősége sem azonos, úgy a falitöltők kialakítása sem egyforma. Mert annak ellenére, hogy minden fali töltő 220V-os váltóáramot használ, van amelyik 1 és van amelyik 3 fázisú és eközben a teljesítményük is különböző:  3.7 kW (1 fázis 16 A), 4.6 kW (1 fázis 20 A), 7.4 kW (1 fázis 32 A), 11 kW (3 fázis 16 A) (3×3.7 kW), 22 kW (3 fázis 32 A) (3×7.4 kW). A kiválasztásnál ráadásul arra is figyelnünk kell, az autónk invertere (ami a felvett áram átalakítását végzi az akkumulátor és a motor között), mekkora teljesítményt képes felvenni és hány fázisú töltést képes kezelni. Mert például hiába vásárolunk mondjuk egy 3 fázisú, 22 kW-os töltőt, ha az autónk csak 1 fázisú 7,4 kW-os inverterrel rendelkezik. Mert hiába nagy kapacitású a töltőnk, a fizikai korlátok miatt akkor is csak 3,7 kW-al fogjuk tudjuk tölteni az elektromos autót, ami persze a kocsi lassú töltési sebességét is meghatározza.

Mentes Zsolt szerint ugyanakkor az is fontos információ, hogy egy nagyobb teljesítményű és ezért magasabb értékkel bíró 32 A-s töltő a 16 A-s elektromos autó töltéséhez is megfelelő. A három fázisú töltő pedig az egyfázisú hálózaton is képes üzemelni. Mindez fordítva viszont ez nem igaz. Ezért, ha már beruházunk, azért is érdemes a nagyobb teljesítményt választani, mert az később is garantáltan megfelelően fog működni, amikor mondjuk egy új, nagyobb kapacitású elektromos autóra cseréljük a régit.

„Az egész család mindennapi életét tekintve a legoptimálisabb megoldás kétségkívül az, ha olyan, nagyteljesítményű falitöltőt választunk, amelyik képes érzékelni az otthoni áramfogyasztás változásait. Ennek megfelelően, minden napszakban csak akkor adja rá a teljes teljesítményt a töltőre ha a lakásban éppen nincs áramfogyasztás a hálózaton. Ez a garancia arra, hogy a villanyautó megjelenésével úgy folytatódhat a megszokott módon a család élete, hogy közben egy komoly lépést teszünk a környezet védelme érdekében”- teszi hozzá Mentes Zsolt.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás