Kezdőlap Zöld üzlet Számoljuk fel az illegális hulladéklerakókat
No menu items!

Számoljuk fel az illegális hulladéklerakókat

Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.

Raisz Anikó az M1 aktuális csatorna reggeli műsorának vendégeként kiemelte: a kormányzat, illetve az EM támogatásával nem előzmény nélkül zajló, Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű, hétfőn megnyílt hulladékfelszámolási pályázaton jogi személyek vehetnek részt, az igényelhető támogatás maximális összege pedig köbméterenként 45 ezer forint.

Felidézte: a pályázat előzményeként már 2020-ban is nyílt hasonló lehetőség. Akkor két ütemben 474 sikeres pályázat nyomán több mint 165 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni Magyarországon.

A mostani, március 27-én éjfélig nyitva álló, a tisztakornyezet.nhkv.hu címen elérhető pályázat keretében az önkormányzatok maximum 75, az egyházi jogi személyek 50, a civil szervezetek 35, míg a gazdálkodó szervezetek 30 millió forintot igényelhetnek. A pályázók köbméterenként bruttó 45 ezer forint maximális összegig pályázhatnak – mondta az államtitkár.

Raisz Anikó beszélt arról is, hogy a korábbi pályázat egyik tapasztalata, hogy ahol egyszer már elindult az illegális hulladék lerakása, ott a felszámolás után is nagyon gyakran folytatódik. Ezt szeretnék megakadályozni, ezért az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek az igényelhető támogatás legfeljebb 40 százalékát felhasználhatják ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére is.

Raisz Anikót a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: az illegális hulladékok legnagyobb részét építési, bontási törmelék és kommunális hulladék teszi ki, az illegális lerakók pedig bejelenthetők az okostelefonokra letölthető Hulladékradar applikáción keresztül. Az illegális lerakókról begyűjtött hulladék legnagyobb részét igyekeznek hasznosítani, és – mint például az építési törmelék esetében – alapanyagként kezelni.

A politikust kérdezték annak kapcsán is, hogy a közelmúltban Kenya fővárosában, Nairobiban részt vett az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésén, amelynek alelnökévé is választották. Raisz Anikó ezzel kapcsolatban elmondta: e testület vezetésében mindazokat a programokat, tevékenységeket készítik majd elő, amelyek a következő – 2025-ben esedékes – közgyűlés asztalára kerülnek.

A globális kihívások leküzdése kapcsán úgy fogalmazott: “Magyarország jó helyen áll”, és igyekszik a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést szolgáló intézkedéseivel jó példával szolgálni a világ többi részének.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.