Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Minimális emelkedéssel nyithat a BUX
No menu items!

Minimális emelkedéssel nyithat a BUX

Iránykereséssel, minimális emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe hétfőn.

Pénteken kisebb korrekcióval zárt az index: a 67 ezer pontos szintnél fontos ellenállási szint húzódik, míg támasz 66 ezer pontnál látható – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

A BUX 97,65 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 66 527,41 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 17 ezer forintnál húzódó támaszra, felfelé a 30 napos mozgóátlagot jelentő 17 137 forintos ellenállásra érdemes figyelni. Pénteken a bankpapír ára 155 forinttal, 0,9 százalékkal 17 025 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Mol 1,3 milliárd forintos forgalomban, 26 forinttal, 0,86 százalékkal 3050 forintos ellenállási szintig erősödött pénteken. Az Equilor vezető elemzője szerint a következő akadály 3100 forintnál lehet.

A Richter árfolyama a 9250 illetve 9500 forintos szintek között mozoghat. Pénteken a gyógyszerpapír árfolyama 40 forinttal, 0,43 százalékkal 9420 forintra nőtt, a részvények forgalma 669,4 millió forintot ért el.

A Magyar Telekom a hét utolsó napján érintette a 930 forintos ellenállási szintet, majd éles napon belüli korrekcióval 1 forinttal, 0,11 százalékkal 909 forintra esett, forgalma 670,7 millió forint volt. A távközlési papírban lefelé a támasz 906 forintnál húzódik – írta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás