Kezdőlap Gazdaság Heti makronaptár: GDP és lakásépítési, idegenforgalmi adatok érkeznek majd
No menu items!

Heti makronaptár: GDP és lakásépítési, idegenforgalmi adatok érkeznek majd

KSH Az Üzlet.hu

A következő héten megjelenik az első negyedévi bruttó hazai termék (GDP) első becslése, emellett lakásépítési és idegenforgalmi adatokat közölnek.

Kedden az első negyedévi GDP első becslését közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A végleges adatok szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott számok alapján 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye szintén nem változott. 2023-ban a bruttó hazai termék a nyers adatok alapján 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,7 százalékkal maradt el az előző évitől.

Szintén kedden jelenik meg az ipari termelői árak márciusi adata, és a turisztikai szálláshelyek márciusi forgalma. Februárban a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldivendég-éjszakáké 24 százalékkal emelkedett. 2024. január-februárban a belföldi vendégek 11, a külföldiek 18 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken, mint az előző év azonos időszakában.

Csütörtökön  a külkereskedelmi forgalom februári részletes adatait közli a KSH. Az előzetes adatok szerint februárban az export euróban számított értéke 2,4, az importé 12 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,1 milliárd euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött. Februárban a kivitel értéke 12,6 milliárd eurót (4875 milliárd forintot), a behozatalé 10,9 milliárd eurót (4234 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi többlet 1,7 milliárd euró (641 milliárd forint) volt. A kivitel 77, a behozatal 72 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolította le Magyarország.

Pénteken a lakásépítések-építési engedélyek idei első negyedéves adatait teszik közzé. Tavaly 18 647 új lakás épült, 9,2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben. Budapesten 6359 lakást vettek használatba tavaly, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés különösen súlyosan érintette a vármegyeszékhelyeket (-29 százalék), a többi városban (-2,0 százalék) és a községekben (-8,5 százalék) enyhébb volt. Pest régióban 7,3 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent az új lakások száma 2022-höz képest. A csökkenés mértéke Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 45 százalék.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.